Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 9. szám - Műhelyünkből

337

felfogó készségét«. Stern W. mondja: »A mérnök nem merne hidat építeni anélkül, hogy 'anyagának kémiai és fizikai összetételét, a szilárdságnak és teherbírásnak matematikai adatait ne ismerné. A nevelő ellenben a legnemesebb anyagon, fejlődő lelkeken dolgozik anélkül, hogy bírását a követelések megterhelésével a legke- vésbbé is tanulmányozná«. (III. Egyet. Tanügyi Kong. Napló.

II. 305. o.)

A vallástanítás nehézségének harmadik alapvető oka — valljuk csak meg nyíltan és őszintén — a módszer kiforratlansága. Igaz ugyan, hogy a módszer semmiféle evangéliumi munkában nem döntő. Puszta módszer nem is hozhat létre vallásórát. »A lényegnélküli forma üres kongó zörgő héj, melyből a halál halk harangozása hallik, az is bizonyos, hogy a formanélküli lényeg szétfolyik, kocsonyás matériává válik.«

Theologusok részéről gyakran hangoztatott felfogás, hogy a vallástanításra nem lehet a pedagógia megállapításait rákényszeríteni s hogy a vallástanítónak nem okvetlenül szükséges azokhoz alkalmazkodnia. Utasítás szelleméből is ez következik. »Fontos az, hogy a vallástanítás az Ige tekintélyében, mint felülről jövő tanítás, végezze munkáját. (95. o.) Nekünk magunknak is kell azonban keresnünk a legjobb útat, módot, hogy Isten országáért végzett inunkánk eredményes legyen. Ebben a törekvésben pedig — megítélésem szerint — a theologiai szempont mellett a pedagógiai (didaktikai) szempontoknak is érvényesülniük kell. Ha nem így kellene ennek lennie, akkor vájjon mit jelentenének számunkra a Szentírás eme szavai: »Tanítsd meg a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.« (Példabeszédek 22. 6.)

Az Utasítás ismételten megállapítja, hogy: »a vallástanítás az igehirdetés egy módja«, tehát hasonlít az istentisztelethez. Éppen azért alapjában véve nem is lehet az más, mint az Isten kinyilatkoztatásának ismertetése, lelkiismeret-költögetés, bűntudat-ébresztés, bűnbánatra-indítás, Isten kegyelmének hirdetése, a Krisztussal való kapcsolat erősítése, s mindezzel keresztény, bizonyságtevő életre nevelés. Szerintem módszeres eljárásunk alapvető szempontjait — a Példabeszédek Könyve 22. r. 6. v.-nek állandó szem előtt tartásával — ehhez kell igazítanunk.

Van az Utasításban — a módszertani szempontok között — egy számunkra különösen fontos mondat, melynek első része így hangzik: »Ne tárgyi tudás tömegével igyekezzünk anyaszentegy- házunk ügyét megalapozni!« A tudás, a kér. igazság megismerése, ugyanis csak eszköz a végső cél szolgálatában. »Nincs döntő jelentősége a keresztyéni életben, de az is bizonyos, hogy a ke- resztyénség nem értelmetlen, hanem értelemfeletti, tehát megvan az ismeretnek is a maga helye.« (Túróczy.)

Montessori Rosminivel azt vallja, hogy az istentisztelet s általában a vallás igazságait érteni kell, nevelőhatása csakis így lehet. (Garai i. m.) Az időelőtti ytheologizálás azonban semmiképen sem vezet célhoz. Ez untatja, eltompítja s képmutatóvá teszi a gyermeket. Ahhoz, hogy a gyermeket vallásos életre vezessük és