Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 1. szám - Sátory Vilmos: Magyar számadás 1938. év végén

7

nem lehetnek alázatos bűnbánók, — vagy pedig fordítva áll. Az egyházi élet minden megnyilvánulásában egy nagyság lebegjen folyton előttünk: Krisztus. A mi emberi részünk mindig csak az alázatos szerénység lehet. A legnagyobb az, aki legközelebb jutott Jézushoz.

A magyar evangélikus egyház új, korszerű helyzetéről és feladatairól egyébként hivatott mély meglátással szól Karner Károly professzor a Magyarságunk próbája e. kis füzetkében. Fejtegetésének egyik megállapítása: »Ev. egyházunk feladata a magyarságban, hogy neki ezzel az evangéliummal szolgáljon. Ev. egyházunk isteni küldetését a magyarságban - csak akkor végezheti el, ha először is nem marad »történeti egyház«, hanem misszionáló egyházzá lesz, — másodszor pedig, ha gyakorlati magatartásában valóságos eleven, evangéliumi keresztyénséget él. Egyházunknak ezt a szerepet meg kell találnia és vállalnia a magyar sorsban, különben feleslegessé válik a nemzet számára és üres a maga szempontja szerint.«

A nemzet jövőjét az ifjúság képezi. Akié és amilyen az ifjúság, — azé és olyan lesz a jövő. Külön nagy cikk tárgya lehetne az iskolák új magyar feladatait fejtegetni a belső revízióval kapcsolatosan. Röviden csak annyit mondok itt, hogy a magyar iskolai cél csak egy lehet: fanatikus magyarokat nevelni, mintahogy a német fanatikus németeket, az olasz fanatikus olaszokat nevel. A nemzetiségek kisebbségi iskolái sem szolgálhatnak más állameszmét, saját népi nyelvükön, de a magyar állam iránti törhetetlen hűségre kell nevelniük. Az iskola bizonyos mértékig függvénye a tanítónak, tanárnak. Amilyen az ember, olyan a nevelés és az iskola. Ezért a tanítókat és tanárokat kell jól felvérteznünk és jól megválogatnunk.

Szólnom kell végül a társadalmi egyesületekről.

A jól működő egyesületek a társadalmi kovászt jelentik. Ott érlelődnek az eszmék és vivődnek át a nemzet vérkeringésébe. Ott éljük kicsiben a nemzet életét. De az egyesületekkel is kb. úgy vagyunk, mint az ünneplésekkel: sok az egyesületünk és ret- tentjő széleskörű azok célkitűzése. Ha ennek a sok célnak csak a tizedrészét valósítanák meg, akkor boldog társadalom lendületes kultúréletét teremtenék meg. De a legtöbb egyesület csak egye- sületesdit játszik. Megalakítja a tisztikarát, gyönyörű, de távoli terveket sző zászlajára, — egynéhány ember dolgozik is, míg el nem unja, — aztán lassanként kialszik a lelkesedés tüze — és marad a keret — tartalom nélkül és a jegyzőkönyvek az elhangzott szép beszédekkel.

Sokkal többet ér ennél a karitatív, vagy kultúráíis munka, ha alapszabályok és egyesületi keret nélkül folyik, — de eredményeket ér el. Ne tűzzünk ki célul nagy dolgokat, mert azok távol fekszenek s úgysem érhetők el egykönnyen és mert ez csak a felelősség alól való kibújást jelenti, mert ismét abban a tudatban hagy bennünket, hogy sokat teszünk, mert hiszen nagy célokra törekszünk! Viszont, mert nagy cél, nem lehet kis munkákkal