Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 2. szám - Kántori rovat
80 Elsősorban beszélhetünk énekes (vokális), és hangszeres (instrumentális) művekről. Régebbiek az énekes formák, bár a zene őskorában az ének, hangszeres zene és tánc mindig együvé tartoztak, és csak később váltak külön. A keresztyénség első századaiban még az énekes formák uralkodtak, ezek közül is a zsidóktól átvett zsoltárok, himnuszok, a már keresztyén lépcsőénekek, halleluják, stb. Ezekhez járult a VI. században a gregorián korái. Mindezeket alapformáknak kell tekintenünk. Ebből az időből származik az antifónikus éneklési mód is, ami váltakozó éneket jelent. Ez a misében és a liturgiában az uralkodó stílus, amennyiben a lelkész és a kórus váltakozva éneklik az egyes miserészek dallamát. A kórus feleleteit a respon- zóriumok képezik. Az énekes formákról szólva megemlíthető, hogy a keresztyénség első idejében akadtak egyházi atyák, akik a hangszerek használatát eltiltották. A tisztán énekes zenét művelték az a capella kórusok. Ilyenek voltak a szerzetesi iskolák kórusai. Ez az éneklési mód ma is a templomi karéneknél a szigorúan kultikus stilus. A hangszerkíséret pengető, vonós, illetve fúvós hangszereken történt. Az orgona, primitív korában egy billentyűn játszva, az énektanítás segédeszköze volt; csak a 16. században lesz önálló templomi hangszerré, s utóbb Buxtehude, majd Bach J. S. avatják a hangszerek királyává. Úgy az énekes, mint a hangszeres formák ismét két főcsoportra, nagy és kis form 'kra oszthatók. Nagy formák a hangversenymű, oratórium, passió, kantáta és a mise. Kis forma sok van, ezek közt felemlítem a következőket: fuga, tokkáta, preludium, korálelőjáték, postludium, közjáték. Az énekes formák közül a már említett alapformákon kívül a motetta, magnifikát, impropéria, lamentáció, ária, korái. A hangversenymű (közelebbről: orgonakoncert) méreteinél, művészi alkotottságánál fogva hatalmas műforma. A művésznek az a célja, hogy előadásával úgy a szerkesztési, mint játszási készségét bemutassa, vele brillírozzon, mintegy versenyképességéről bizonyságot tegyen. Ezzel a művészetek célkitűzésében, hogy t. i. a közönséget gyönyörködtesse, első helyre kerül, de egyúttal önző célt is szolgál azzal, hogy a művész virtuozitásának szolgálatában áll. A vallásos célt sem téveszti szem elől, t. i. Isten dicsőségének szolgálatát. A hangversenymű a 17. században több hangszernek egymással való versenyét jelenti, de a 18. században egyes hangszerek versenyszámává lesz. így válhatott az orgonazenének is műformájává. Szerkezete a szonátaforma sajátosságát tünteti fel. Rendszerint három, vagy négy tételes mű. A tételek úgy tempóban, mint hangnemben különböznek egymástól. Ha az első tétel Andante, akkor a második Allegro, vagy Moderato, a harmadik Adagio, vagy megfordítva Orgonaversenyműveket főként Händel alkotásai között, majd a 19. század mestereinél találunk. A korábbi századok egyházi hangversenyművei vonós hangszerekre, vagy énekre szerkesztve fordulnak elő. Ezekből alakult ki a kantáta. (Folyt, köv.) Nyomatott Garab és Társa l^n^giMjjjdájában, Cegléden.
