Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 8-9. szám - Vida Béla: A tanító a gyülekezet életében
301 Kedves Kartársaim ! Minden pálya nehéz, különösen nehéz a megindulás, de mégis minden nagyzolás nélkül mondhatom és azt hiszem, ebben osztoznak az összes Kartársaim is, hogy legnehezebb a falusi tanító pályája. Miért ? Ezt talán kérdezik azok, akik egy más foglalkozású körben élnek és bizonyos tekintetben elfogultak a tanítósággal szemben. Annak munkáját nem értékelik és nem azzal a mértékkel mérik, mint pl. a japán társadalom, amely tisztában van azzal, hogy Japán nagyhatalmi helyzetét és azt a magas színvonalat, amelyen ez a nemzet ma áll, a japán tanítóságnak köszönheti. Ahhoz azonban, hogy ilyen öntudatos, akaraterős, hagyományaihoz, hitéhez, hazájához hű nemzedéket nevelhessünk, mint amilyet a japán tanítóság nevel, magunkban is meg kell lennie, mégpedig teljes mértékben ezeknek a tulajdonságoknak. Tehát, ha a tanító azt akarja, hogy munkájának értékességét elismerjék, vívja ki ezt az elismerést a maga munkájával. Ne csak a neve tekintélyétől várja azt, hogy tekintélyt szerezzen neki, hanem teremtse azt meg maga magának. Mert nem elég az, hogy valaki megelégedjék azzal, hogy az oklevél a kezében van és szerencsés esetben állása is van a mai nehéz időkben, ezt a szerencséjét meg is kell alapoznia azzal, hogy arra- valóságával, törhetetlen akarásával a tanítói tekintély őre és megszemélyesítője lesz, nemcsak gyülekezetében, hanem a falu és a vidék társadalmában is. Még a város művelt társadalmában is bizonyos érdeklődés és nem titkolt kíváncsiság kíséri egy új tisztviselő munkáját, bármely foglalkozási ághoz tartozik is. Várakozásteljes figyelemmel kísérik első szárnypróbálgatásait és nagyon hamar leszűrik az új ember első munkaévében annak hivatali értékét és társadalmi arravalóságát. Ha így van ez a város társadalmában — amely mégis csak többé- kevésbbé tanult emberekből tevődik össze —, nem kevésbbé így van, sőt talán fokozottabb mértékben, a falu társadalmában is. Előadásomban két részben akartam tárgyalni a tanító iskolánkívüli munkásságát a következő felosztásban : — A tanító a gyülekezet —, A tanító a község életében. Jelen előadásomban a rendelkezésemre álló rövid időre való tekintettel csak a tanító gyülekezeti munkájával akarok foglalkozni. A másik részével majd egy másik gyűlésünk alkalmával foglalkozom. Azt mondja Pál apostol : „(Róm. lev. 12. 1—2. vers.) Kérlek azért Titeket atyámfiai az Isten irgalmasságára, hogy szánjátok oda a Ti testeiteket élő szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.“ Kedves Kartársaim ! Olyan célkitűzést látunk a nagy apostolnak ezen útbaigazításában, amely szinte fényszóróként világítja meg útunkat, amikor bizonytalan léptekkel minden kis göröngyben megbotolva elindulunk az élet rögös országútján. Ha ezzel a feltétellel indulunk, ha Isten jó, kedves és tökéletes akaratához igazodunk, akkor ez a mi elindulásunk sikeres lesz, ha botladozó is, ha néha elesünk is egy-egy nagyobb akadályban, mégis célhoz jutunk, mert Isten mindig felemel bennünket, megsímogatja verejtékes homlokun-
