Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 1. szám - Könyvismertetés

33

nem Vertikális mélységekbe merül, hanem csak tudás-halmazok hegycsúcsait látja : a látszat-ormokat.

— A közvetlen közelség, a liliputi emberi elgondolások, kínos részletekbe fúló zűrzavar, túlzás, szeplők és foltok, — a realizmus édes gyermekei! — a piacraéhes árúk : a látszat tarka rongyai úgy megizmosodtak, előtérbe kerültek a lelkiek rovására, hogy elfeledtetik lassanként a lényeg komoly, istenemberi talárját.

—- Az elesett embert vissza kellene vezetni a Megváltó keresztjéhez i Mert kell, hogy újabb és újabban születendő kultúrkörök középpontjába is a Krisztus kerüljön, de való alakjában 1 Ami itt, körülöttünk ólálkodik, zajong, az mind csak a halál. Igaz ugyan, hogy a halál is csak kiegészítő része a megváltás munkájának . ..

— Soha olyan közel nem álltam az Isten fiához, mint künn Szibériában 1 . ..

— De hol itt ma a Krisztus ? — A Krisztus már csak képekben és szobrokban van jelen 1 — Hol itt az egyigaz hit pórköpenyét tép- deső, áldozatos-szívű alázat ? . ..

— Ezt írd meg egyszer, — a Krisztust 1 . . .

Elhallgatott.

Éreztem : a lelke úgy feszült meg, mint a húr, és Isten játszik rajta. Az Isten, akinek közelségét néha csak egy-egy nagy, mélyértelmű, lelkünkbenéző kérdés alakjában érezzük meg, — amire gyarló lényünk röpke földi életünkben csak újabb kérdésekkel felelget. . .

Lassan kitárult az ajtó. Halkléptű asszony nyitott be rajta. Szegetlen kenyeret és érett gyümölcsöt tett az asztalra. Urára mosolygott és néhány kínálgató szó után megint eltűnt.

Sohasem dicsérte asszonykáját, még előttem sem, de minden kenyérszegéskor megcsókolta az első falatot. De csak azt a kenyeret, amit felesége sütött.

Tudtam, ilyenkor mindig elfordul. Könnyet rejteget!

Különös szinte vallási szertartások között adta át mindig a kenyeret.

... A Nikolsk-Ussurisk-i fogolytáborban kínlódtunk, — kezdte el ismét. A gyomrom már nem volt más a sok koplalástól, mint tiszta negatívum.

Volt a „plenyik“ között egy ónszínű, beesett arcú magyar gyerek.

Járt szótlanul, bőrszíjjal átkötött zöldes-sárga „kitáj“-óban, — japán hadifogoly köpenyében és mindenkit elkerült.

A barakk legvégén volt kis papírosfalakkal elkerített szobács- kája, ott kalapálgatott naponként. Azt mesélték róla, békés időkben tehetséges szobrász lett volna, — de őt is meglegyintette úgylátszik a hadifoglyok csontkezű réme ... és csendes őrültnek tartották.

Egyszer elhatároztuk, meglessük merre jár, mit is csinál magányos sétáin ?

Utána óvakodtunk. Le-lehajolt, s felszedett a földről valamit. Azt hittük, szivarvégeket gyűjt.

Söntésekbe is bejárt. Egyik lebúj hátsó kijáratánál meglepett bennünket lesállásunkban.

Szúró, szürke szemeivel végigmért, aztán gyerekesen ránkpirított;