Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 8-9. szám - A jövő tanítója
290 A jövő tanítója. Ifjak, leányok kis serege indul ezekben a napokban egy új iskolafaj padjai felé, az új tanítóképző líceumba. Életük tavaszán állva, talán némi meghatottsággal indulnak útnak s vizsgálódva kutatják, milyen lesz az új iskolafaj, annak egész berendezkedése. Talán megérzik, hogy bár e pillanat csak röpke ezüst fodor életük taván, a népoktatásügy történetében pedig csak egy-egy villanás, ami nem vet hullámgyűrűt, hanem szinte mozdulatlanságot játszva simul bele az örökkévalóság sima tükrébe, mégis : történelmi pillanat, mert új korszak küszöbét jelenti. Nemzeti életünk nagyjelentőségű mozzanata az, amikor a tanítóképzés új rendje terén megkezdődik az előkészítő tevékenység. Ma még csak részletmunka, de a részletcélok is szolgálják a távolabbi nagy egyetemes célkitűzést: új tanítónemzedéket adni a népoktatásügynek, alaposabb képzettségűt, hivatásszerető, lelkes, új csapatot, amelynek minden tagja ezt a fogalmat valósítja meg magában a legnemesebb értelemben : a jövő tanítója. Aki csak valami közösséget érez nemzeti művelődésünk ügyével, ha nem is hivatásos nevelő-oktató, figyelemre méltatja a tanító- képzés új rendjét s bizonyára foglalkoztatja az a kérdés, milyen lesz annak évek múlva az életbe kilépő első képviselete, az új tanítónemzedék : a jövő tanítója. Milyen lesz a főiskolát végzett tanító- nemzedék ? Milyennek kell lennie, hogy a feléje irányuló nagy várakozás reménysége beteljesedjék s a munkája nyomán várt fejlődés valóra váljon? Az új, főiskolai végzettségű tanító egyénisége nem mutathat elhajlást a ma tanítójának eszményi megtestesülésétől. Ami ma a tanító hivatásával szemben támasztott kívánság, ami tanítói lelkületet illető követelmény, az nem változhatik meg gyökeresen esztendők múlásával sem. Legfeljebb tökéletesedést és elmélyülést mutathat. A jövő tanítója magasabb képzettsége ellenére sem távolodhatik el működési területének egyszerű körülményeitől, attól a talán kicsi, de mégis az ő munkaterületét alkotó gyermeki világtól, amelyben tőle vár e kicsinyek serege minden kezdeményezést, szépet és jót, őérte lelkesül, benne lát útmutató példaképet, fölfelé emelő erőtényezőt. Ki ma is jó tanító ? Az egyszerű népnevelőnél külsőre sokkal előkelőbb embert ábrázoló egyéniség, a jómegjelenésű úriember képviselője, a világfi? Nem! Vagy a sokoldalú egyén, aki környezete minden munkaterületén küzd, fárad és verejtékezik s éppen ezért iskolájában talán nem is a legnagyobb, a teljes erőkifejtéssel ? Vagy a teljesen csak iskolájának élő, a hivatását szorosan vett nevelő-oktatói munkájára korlátozó lelkületű tanító, aki művészeti magaslatra emeli pedagógiai szaktudását? Vagy a szerény, csendes munkás, akinek kifelé nincsenek nagy sikerei, de lelke igazi peda- gógus-lélek, telítve melegséggel, gyermeki gyengédséggel és vonásokkal, amivel úgy egybe tudja olvasztani övéinek seregét, hogy szinte elmerülnek a közös munka örömében, játszva haladnak a nevelő
