Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 7. szám - Grieszhaber Endre Henrik: Az evangélikus egyházfogalom és az evangélikus iskola
261 viheti előbbre az egyházi életet, ha tervszerűen kihasználjuk az erre ma igen sokszor kínálkozó különleges alkalmakat. Hányszor látjuk, hogy a gyermek a benne élő evangéliumi szeretettől vezéreltetve vezeti jobb útra megtévedi szülőjét. Hány esetben tapasztaltuk, hogy a gyermek fogta karon szülőjét, hogy elvezesse a templomba, az Isten házába. Hány gyermek szinte kényszeríti élhetetlen szüleit, hogy vele intenzív szellemi, lelki életet éljen. Erre a nemes, áldozatos munkára azonban az evangélikus népiskola csak akkor képes, ha az egyház is meghoz minden tőle telhetőt az iskola oktatói és nevelői munkájának előbbrevitelére. Anyagi és erkölcsi támogatásról lehet itten szó. Evangélikus egyházunk alapjában véve anyagilag nagyon szegény. Nem állanak rendelkezésére nagy vagyonok, alapítványi tőkék. A nem éppen lekicsinyelhető államsegély mellett teljesen önmagára van utalva. Egyházi közintézményeink, így főleg mindenféle fajta iskoláink teljesen a hívek áldozatkészségéből tartják fenn önmagukat. Valamikor ez természetesebb volt, mint ma. Őseink nem várták, nem is várhatták, hogy valaki is segítsen rajtok. Néhány világi mágnásunk ugyan óriási áldozatot hozott, de általánosságban egyházunk a maga anyagi erejéből táplálkozott. Ha azonban végiglapozzuk egyházunk történetét, megható példáit látjuk az áldozatkészségnek a hívek részéről. Ebből az önzetlen áldozatkészségből épültek fel a templomok, iskolák, lelkészi és tanítói lakások. Ebből az áldozatkészségből keletkeztek közintézményeink. Ebből az áldozatkészségből nőttek fel hihetetlen gyorsasággal anya- és leánygyülekezeteink. Az üldöztetések és elnyomatások idején nem kérdezték, honnan vegyük a sok pénzt templom és iskola építkezésekhez? Csak az építési engedélyt szorgalmazták. Az áldozatkészség sokszor a lehetetlennel volt határos. Sok-sok hívőnk egy-két szép hold földje ment el így. Semmit sem sokallottak. Ment minden dünnyögés és zokszó nélkül ! És ma? Csodálatos és sokszor szinte érthetetlen, hogy a mai aránylag, módosabb híveink mennyire idegenkednek az anyagi terhektől. És ha sikerül nagynehezen áldozathozatalra hangolni híveinket, ez sokszor csak a gyülekezet érdekkörén belül lehetséges. A nagyobb testvéri közösséggel szemben nincsen meg az a testvéri szolidaritás, melyre ma fokozottabb mértékben szükség van. Nem tudjuk híveink áldozatkészségét úgy felhevíteni, hogy ennek lángja átcsapjon akár a szomszédos gyülekezetbe, avagy éppen az egyetemes közösségre! Az anyagi áldozatkészség ma fokozottabb mérvben játszik szerepet. Különösen iskolai szempontból. Az iskola munkája megnövekedett, mert megszélesedett a célkitűzése is. Egészen más igényekkel lép fel ma az iskolával szemben maga az egyház, a társadalom, a nemzet és a család. Természetes, nagyobbak az igények így a felszerelés, tanszerek, higiénikusabb tantermek stb. terén is. Anyagi áldozatot jelent az is, amikor a tanítócsalád ma már kulturember- hez méltó, egészségesebb, tágasabb lakást sürget, hogy ne legyen emiatt a társadalom számkivetettje. Akármerre tekint szemünk, sokfélére volna szükségünk, hogy a mai modern kor igényeit kielé
