Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 7. szám - Graf Samu: Evangélikus népoktatásunk helyzetképe

256 Ismeretes Luther felfogása az iskoláról, mely leginkább „A né­met városok tanácsosainak" című iratában jut kifejezésre. De már egy évvel előbb (1524-ben), mikor iskolaépítés miatt ír Eisenachba azt mondja : „Semmi sem bir nagyobb fontossággal, mint az ifjúság nevelése. Ennek elhanyagolása veszedelmet jelent az evangéliumra." Fontos tárgyi feltétele a sikeres tanítói munkának a tanterv. Ennek jelentőségét fentebb már méltattam. Nagy szükségük van iskoláinknak jó és olcsó olvasó- és tan­könyvekre. Nagy hiányt pótolnak a Kapi-Somogyi-féle olvasó- és tankönyvek, mert ezekben bibliai és evangélikus szellemben írt ol­vasmányok is vannak. De nem volnék őszinte, ha nem említeném meg, hogy ezen könyvek beszerzése, különösen ott, hol több gyer­mek jár iskolába, sok gondot ad szülőnek és tanítónak egyaránt. Szeretnők, ha olcsóbbak volnának. Szemléltetőképek, különféle gyűjtemények és egyéb segédesz­közök nélkül a kor színvonalán álló iskola szintén nem lehet el. Ezeknek jórészét az ambiciózus tanító kevés költséggel és fáradtság­gal maga készítheti, amint .azt a múlt héten az itt e helyen rende­zett tanszerkiállításon láttuk. És ezzel elérkeztem az evangélikus iskola legfontosabb ténye­zőjéhez, az evangélikus tanítóhoz. Hogy mit kívánnak állami és egyházi törvényeink az evang. tanítótól, azt előadásom folyamán mór közöltem. Aki ezt elolvassa vagy hallja, kénytelen elismerni, hogy nem könnyű tanítónak lenni, kivált jó tanítónak. Sok tudás és még több szívbéli jóság és az erényeknek légiója szükséges ahhoz. Mennyi türelmet és kitartást, rpennyi önfeláldozást és lemondást követel ez a hivatás ! Végtelen szeretetet és hegyeket elmozdító hitet. Jó tanító csak hivő ember lehet. A reményvesztett, csüggedt, közömbös, hitetlen ember nem lehet jó tanító. Fontos, hogy lelkész és tanító között személyi és tárgyi ellen­tétek ne legyenek, hanem hogy teljes harmónia legyen a gyüleke­zeti életben kifejtendő munkájukban. El kell tűnni egyrészről az örökké ellenzékieskedő, elégedetlen, örökké a lenézettet és sértettet játszó, izgága, frázisokkal dolgozó tanítótípusnak. Amint el kell tűnnie másrészről a fölényeskedő, örökké gán- csoskodó, diktátori módon intézkedő, a tanítói munkát még nem becsülő, de abba állandóan beavatkozó, magát még a gyülekezet felett állónak képzelő lelkésztípusnak. Ne vegye senkisem rossz néven tőlem ezeket az őszinte szó­két. 39 éves tanítói szolgálatom alatt meggyőződésemmé váltak. Egyházi törvényeink megszabják a lelkész és tanító jogait és kötelességeit. Ha mindketten szigorúan betartják azokat, lehetnek esetleg ellentétes vélemények, amelyek előbb-utóbb tisztázódnak, de ellenségeskedésre nem kerül a sor. Ez annyival is fontosabb, mert a tanítóképzés reformja folytán a most jellemezett két típushoz esetleg még hozzájárul a harmadik : a főiskolát végzett tanítótípus. Nagy baj volna, ha az olyan lenne,

Next

/
Thumbnails
Contents