Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 7. szám - Rozsondai Károly: Nemzetnevelési feladataink
248 Termelésünk teljesen mozdulatlan ; termésátlagaink 40 év óta semmit sem emelkedtek. (Magyar Szemle, 1937 nov.) Mennyivel kívánatosabb lett volna, hogy iskoláink sok felesleges anyag, elavult elmélet helyett — amelyre tudományos szempontból egy szűkebb rétegnek különben szüksége van —, gondolkozni, dolgozni, termelni, megélni tanította volna ifjúságunkat. Nézzük mi volt a hiány a nemzeti élet megismertetésének főkérdései körül. Iskoláink kétségkívül nemzeti szellemű iskolák voltak. Jószándékúak, de nem elég józanok, nem elég tárgyilagosak. Sok volt a képzelődés és el- hitetés. Nem volt elég kritikai szellem, mert múl unkát, magunkat egyoldalúan magasztaltuk. A nehézségeket, veszedelmeket, bűnöket szívesen elhallgattuk. Ellenségeinket lekicsinyeltük. A történelmünket olyan beállításban tanultuk, mintha a múltúnk biztosíték lenne a jövőnkre nézve s a múltból meg lehetne élni. Az elnémult harangok, Jancsó Benedekek vészhangjaira nem ébredt a nemzeti közösség. Bárcsak most tudnánk éberebbek lenni! Fontos az a megállapítás is, hogy iskoláink a saját kérdéseinket nem hangsúlyozzák eléggé. Valami papíros ízű, többnyire használhatatlan és levegőben lógó tudásanyag iránti érdeklődés él a társadalomban. A magyart roppantul érdeklik távoli dolgok, amelyek fantáziáját foglalkoztatják. Népünket, földünket nem ismerjük sok tekintetben annyira, mint távoli országokat. Iskolánkívüli előadáson szerepelnek ilyenfajta tételek : az indiai majmok fajai. A papagályt ismerjük, de a pintyőkét már nem biztosan. Az afrikai négerek néprajzáról sokan tudnak többet, mint a pusztuló Ormányságról. A diák nem tudja a búzát és a rozsot egymástól megkülönböztetni, de élénken kutatja a tengeri uborka szerveit. Ne értsenek félre: nem a széleskörű, átfogó tájékozottság, a komoly tudás ellen beszélek. De használható, célszerűen rendezett ismeret a kívánatos. A művelődés célja az, hogy az ember elsősorban a saját környezetében tájékozódjon. Csak ha meg van a reális, életrevaló tájékozottságunk, akkor tudjuk a külföldet is a szükséges kritikai érzékkel nézni. A magyar túlságosan tiszteli azt, ami kívülről jön : ha valamire azt mondják ; ez külföldi, akkor mindjárt nagyobb a becsülete. Ebben a tekintetben józanodnunk kell ! Szóljunk néhány szót a nevelők és az ifjúság viszonyáról. Aminthogy nem elég egységes egészében a nemzeti lélek, épp úgy nem egységes a nevelők tábora sem. Egy-egy iskola tanári testületé ki tudja miféle apró, lényegtelen körülmények folytán verődik össze. Sok testületnek nem elég egységes az életszemlélete, világnézete. Nem úgy gondoljuk, hogy a nevelők uralkodjanak, külsőleg tekintélyük legyen. A pedagógus nem ura és teremtője a növendékeinek. A munkája szolgálat. A nevelő őriző, kísérő, élő példa és sugalma- zás, nem pedig elvek és tanok diktátora. A közös cél, a közös nemzeti munka, a közös felelősség kössék össze a nevelőt a növendékkel s engedelmeskedjenek a kötelességnek közösen. Az ifjúságot a mai kor kiábrándító tapasztalatai, a felnőtteknek, sokszor éppen felelős államférfiaknak a tájékozódásért, tisztánlátásért folytatott kétségbeesett erőfeszítései, a sok tárgyalás, utazás, a döntés nagy nehézségei, a jövendő bizonytalanságának hangoztatása tér-
