Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 6. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész
229 mérhetetlen módon megnövekedett szellemi igények mindenkit folytonos önmívelésre, továbbképzésre kényszerítenek. A nálunknál magasabb végzettségűek is állandóan újabb és újabb tanfolyamokon egészítik ki a modern haladó kor követelményeinek megfelelően ismereteiket. Nap-nap után hallunk orvosi, teológiai, közigazgatási stb. magasabb tanfolyamokról. A különféle népfőiskolák, szabadegyetemek, szemináriumok, szaktanfolyamok stb. mind a továbbképzést szolgálják, hogy senki és semmi le ne maradjon a kulturális élet rohanó szekeréről. Ha az állandó önművelés és továbbképzés mindenkire egyformán létszükséglet, akkor kétszeresen nekünk lelkészeknek és tanítóknak az sokféle oknál fogva'. Aki pedig ezt az állandó továbbképzést elhanyagolná, egy szép napon azon venné magát észre, hogy nevetség tárgya és íomtárbavaló ócskavassá lett. Mi evangélikus tanítók már régóta érezzük, hogy egyházépítő hivatásunk keretében csak úgy tudjuk százszázalék erejéig megáliani a helyünket, ha egyik-másik vonatkozásban az eddiginél nagyobb- mérvű teológiai szakképzést nyerünk. Ezért vetettük fel már több ízben azt a gondolatot, hogy a soproni tanítóképzőnk ifjúsága számára lehetővé kellene tenni a teológián való bizonyos irányú szakképzését. Nagyon sajnáljuk, hogy ez a tanítóképző óriási anyaghalmaza, az ifjúság fizikai lekötöttsége miatt eddig nem valósulhatott meg. Viszont boldog reménység marad számunkra az, hogy az új akadémiai tanítóképzéssel kapcsolatban ez is bizonyára fényesen megoldható lesz és az akadémiáról így kikerülő új tanítógeneráció szükségletnek megfelelően teológiai szakképzést hoz majd magával az életbe. Hálát kell adnunk a jó Istennek, hogy ev. tanítóképzőnk és teológiánk egy helyen, Sopronban van. Mindent el kellene követnünk, hogy az akadémiával kapcsolatban feltétlenül szükségessé váló átszervezés úgy történjék, hogy az akadémia és teológia ifjúsága lelkileg közel juthasson egymáshoz. Hadd nevelődjenek lelki közösségben azok, akiket a jó Isten is egymás mellé rendelt. Ne legyenek idegenek azok, akik az Egyház két tartó főpillérét képezik majd az életben. A Dunántúl idén tartott lelkész- és tanítókörzeti konferenciák tulajdonképpen ezeknek a célkitűzéseknek a szolgálatában állottak. Felébreszteni a lelkészi és tanítói kar fokozott mértékben ma fennálló lelkiismereti felelősségérzetét. Elvezetni e két rendet evangélikus Egyházunk széles munkamezőin azokra a különféle területekre, melyek a mai világnézeti elvek következtében fontosabb megmunkálásra várnak. Megmutatni az útját, módját annak a munkának, mely egyik vonatkozásban csendes elmélyedést és szerény szolgálatot, másik vonatkozásban pedig kemény harcot jelent tévtanokkal, emberi gyengeségekkel és hitványságokkal szemben. Kiegészíteni azokat a szellemi értékeket, melyek ehhez a nagy munkához feltétlenül megkívántainak. Munkatársi, testvéri közösségre hangolni azokat, akik ezt a magasztos munkát az Egyház keretében elvégzik. Nekünk, akik a tételeket, mint szerény hallgatók lelkűnkben feldolgoztuk a konferencia alkalmával, elmélyedést, újabb elgondolást adhat, többi tanítótestvéreink számára pedig indítást adhat a
