Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 1. szám - Megjegyzések
14 Lelki vonásaik között legjellemzőbb a határtalan ingadozás. Nagy nekilendülések és szomorú visszaesések váltakoznak hol kisebb, hol nagyobb időközönként. Bármennyire tudatában van is ennek a tanító, sokszor mégis hihetetlenül elcsüggeszti, lehangolja, gyakran kétségbeejti néha pillanatokra, máskor órákra, napokra is ez a tény. Ennek a törvényszerű lelki megnyilatkozásnak az ismeretében azonban mégsem csüggedhet a tanító a munkában. A tanítvány szempontjából pedig egy a teendőnk : a folytonos biztatás, bátorítás, buzdítás, ösztökélés. Itt azután válogatnunk kell a nevelői módszerekben. Segítőnk lesz a szeretet, mely megmutatja az utat, amelyen az egyéniséghez alkalmazkodó eszközök alkalmazásában járnunk kell. És itt terhel bennünket legnagyobb felelősség s itt érhet bennünket a legnagyobb csapás is, amikor elveszíthetjük a gyermek bizalmát, ragaszkodását, szeretetét. Ez a kor az őszinte érzelmek megnyilatkozásának a kora. Nem a túláradó érzelmeké, amelyek olyan cselekedetekben, mint általában pl. a szeretet ismert külső jelei (simogatás, csók stb.) nyilvánulnak meg. De azoké az érzelmeké, amelyek oly cselekedetekben, mint pl. az előzékenység, szolgálatkészség, a kitartóbb szorgalom, de olyanban is, mint a harag és elkeseredés, kifejezést nyernek. Az a kor ez, mikor egy dicséret 1—2 hétre komoly hatással van a gyermekre, s egy megszégyenítés vagy a becsvágy letörése, ha nem is mindig örökre, de jó időre el tudja távolítani tőlünk a gyermeket. Ami a legjobban meglepi a pszichológiában jártas tanítót is: az emlékezőképesség fejlett volta. Szinte bámulatos, ahogy pl. a földrajzórán (politikai földrajzot tanulunk) egy-egy helységnévhez fűződő történelmi eseményt, amelyet jelentéktelenségénél fogva nem akarok megemlíttetni sem, felszínre hoznak. A koncentráció elvének megvalósítását s a tudás elmélyítését sehol sem lehet szolgálni oly mértékben, mint éppen ebben a korban. Természetesen egy nagyon fontos és nehéz követelmény háramlik ebből a tanítóra is. Annak a tudatában, hogy ebben a korban az agy receptív képessége nagyobb, a gyermek emlékezőképessége fejlettebb, gondoskodnia kell arról, hogy ez a lehetőség kiaknázatlanul ne maradjon. Erős kézzel fogni a munkát, komolyan számonkérni mindent, a lehetőséghez képest otthoni tanulásra szorítani a tanulót s koncentrációval, gyakori ismétlésekkel táplálni az emlékezetet, időállóvá, értékké emelni a tudást. Gyakorlati szempontból vizsgálva a kérdést, néhány tényt szeretnék leszögezni azzal kapcsolatban, mennyire komolyan veszik a munkát tanítványaink. (Nem azt állítom, hogy 100°/o-ig, de nagyobb a százalékos arányszám ebből a szempontból a VII.—Vili. o.-ban, mint pl. a VI. osztályban.) A napokban vendégem volt az egyik órán. Megfigyelte a jelentkezőket, az érdeklődőket, a feleleteket, a tanulók által felvetett kérdéseket, problémákat, a gyermekek okfejtését. Csodálkozva állapította meg, milyen nagy a különbség e tekintetben a VII.—VIII. o. és a továbbképző között, holott ugyanolyan korú, ugyanazon előképzettségű, ugyanazon társadalmi rétegből adódó növendékekről van szó. Beszélgetés közben megállapítást nyert, hogy nincs itt másról szó, mint azonos esetről, csak a Helyzet fordított. T. i. a helyzet az, hogy a VII.—VIII. o.-ban komolyan dolgozó, tanuló gyermek
