Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 3. szám - Szabó Dezső: Kicsinyek gyülekezete

92

házra, nemzetre. Állítjuk azt, hogy az ember igazi értékét nem a tudása,, az okossága, hanem az erkölcsi érzülete, a jelleme határozza meg. Éppen azért kimondhatjuk azt az igazságot: ha ismeretekben hátrább vagyunk, nem olyan baj, mintha lelkiekben hátra vagyunk. „Belső életünket helyezzük a külső életünk fölé.“ (Tolstoj.)

Sokszor halljuk azt a megállapítást, hogy a mai világ rossz, hogy a ma embere hajlamos a hitetlenségre. Ha ez így van, akkor a mi törekvésünknek arra kell irányulnia, hogy ha a ma rossz, legyen a holnap jobb. A gyermek a jövendő egyház. A gyermekben benne van a jövő békéje, vagy háborúja. Benne szunnyad tehát a Krisztus követése, vagy Krisztus tagadása. Éppen azért a mi kezünkbe van adva a jövő egyház arculata. Amiből következik, hogy mi felelősek vagyunk azért, hogy melyik típus formálódik ki a gyermekiélekben. Egy angol mondotta ezt az egyszerű, de mély igazságot : a férfi őse a fiú. A felnőtt ember gondolatvilága, annak egész egyénisége bizonyos mértékben, talán csak nagy körvonalaiban, de ott él és fellelhető a gyermek egyéniségében és sokszor már előre látjuk, mintegy előre megsejtjük, hogy milyen tartalommal tölti meg őket a fejlődés. Munkácsynak ládákra festett tulipánjai már előre hirdették a közelgő művészt, a jövendő nagy művészetét. Nem szabad lekicsinyelnünk a gyermeknek Istenbe vetett hitét. Sokszor van, hogy éppen a gyermek az, aki leckét ad, illetve példát mutat a felnőttnek.

Valószínű, hogy az iskolában igazi erkölcsi értékeket nem tudunk adni, de előkészíthetjük arra. Ha szükség van evangélikus öntudatra, akkor azt, amennyire lehet, már itt kell megalapoznunk. A gyermekben kell kifejleszteni az igazi evangélikus ember lényegét. Az öntudatos evangélikus egyháztag embertipusát akarjuk kiformálni. „Az evangélikus emberi ideál ott van a Kátéban, csak öntudatosítani kell“ — modotta Kapi püspök úr egyik konferencián. A feladatunk tehát ideális s e nagy célnak alapvető munkáját kell minden erőnk fegyverbe szólításával megkezdenünk és elvégeznünk. Ezt az egyéni vallásosságot azonban egyedül az egyház közösségében nyerheti el az ember. Megkapóan fejezi ki ezt a közösségi gondolatot Zur Nieden „Éneddel beszélgetek“ című könyvében, mikor azt írja: „Lelkiéletünk szülőanyja az egyházi hitközösség.“ Neveljünk olyan embereket, akik úgy az egyházi, mint a nemzeti közösségnek hű tagjai lesznek. Az egyház iránti hűség indítsa arra őket, hogy teljesítsék kötelességüket. „A gyülekezetnek az egyes emberrel szemben éppen az a roppant előnye, hogy a kételkedő embert közösségi életre neveli.“ (Zur Nieden.)

Az iskolai gyülekezet munkájában nem elég arra tanítani, nevelni a gyermeket, hogy ezt vagy azt a rosszat ne tegye meg, ettől vagy attól tartsa vissza magát. Ennél többet kell tennünk. Pozitív keresztyénségre kell nevelnünk. Rávezetnünk és ránevelnünk arra, amit pedig meg kell cselekednünk. A 34. zsoltár 15. verse így szól: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és kövesd azt“. Az igazi keresztyén életre való nevelés tehát nem egyszerű elhárító tevékenység, hanem a jóra való vezérlés. A templomban, vagy iskolában összetett kézzel látszólag jólviselkedő, mozdulattá-