Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 2. szám - Hírek - Kántori rovat

81 HÍREK Uj igazgató. D. Kapi Béla püspök Mesterházy Imre nádasdi (Vas, megye) tanítót igazgatóvá nevezte ki. Örömmel köszöntjük kitüntetett tanítótársunkat 1 Pályadíjnyertes tanítók. Horusitzkyné Barthel Hermin, lapunk munkatársa, egy szociálpolitikai munkájával még a múlt év folyamén Budapesten pályadíjat nyert. — Bánó Ádám nemescsói igazgató-tanító a Vasvármegyei Általános Tanítóegyesü­let pályázatának egyik első dijaként 40 P pályadíjat nyert. — Kertai János pálya­munkája ugyanitt, valamint az Országos Szövetség egy pályázatán dicséretben részesült. A Kapi-Somogyi-féle IV. o. olavasó- és tankönyv e számunkkal egyidejűleg megjelenik. Így a jövő évi tanmenetek elkészítésénél már figyelembe vehető. Iskolai gyülekezetek. Most bocsátotta ki D. Kapi Béla dunántúli püspök az iskolai gyülekezetek kísérletképpen való megalakítására vonatkozó körlevelét. Az érdekes valláserkölcsi nevelői célzatú kezdeményezésre jövő számunkban még visszatérünk. Karácsony megünneplése Békéscsa­bán. Hűségesebb templomlátogató és vallásosabb népet, mint a békéscsabai evangélikus híveink, talán az országban sehol sem találunk. Vasárnap és ünnep­napokon megtelnek templomaink buzgó, vallásos hívekkel, istentisztelet végével hatalmas feketéllő tömeg telíti meg az elég nagyméretű főteret. Legnagyobb templomi tömeget nagyobb ünnepek alkalmával láthatunk Békéscsabán. Ka­rácsony első napján háromszor telt meg hívőkkel a híres békéscsabai evangélikus nagytemplom. Egy-egy istentiszteleten 5—6000 ember jelent meg a nagytemp- lomban. A jaminai (külvárosi) templom is háromszor telt meg összesen cca 3— 4000 szentíráshallgatóval,’ a 10 tanyai iskolában is megjelent vagy 2000 ember. Ezek a számok azt mutatják, hogy több mint húszezer evangélikus hittestvérünk hallgatta karácsonykor Békéscsabán az istentiszteletet. Elég szép szám. Hogy milyen evangélikus tömegmeg- megmozdulásra képes Békéscsaba, jel­lemző, hogy két előtt Raffay Sándor bányakerületi és Kapi Béla dunántúli püspök látogatásakor — a rendőrség el­osztott őrszemei — 23.000 várakozót ol­vastak meg a két népszerű magyar evan­gélikus főpásztor fogadtatásánál. Két nagyszabású evangélikus napot rendez 1937-ben a Luther Szövetség Bé­késcsabán. Az elmúlt évi dec. havi vá­lasztmányi gyűlésén a Luther Szövetség békéscsabai csoportja kimondta, hogy 1937-ben két nagyobbszabású evangéli­kus napot rendez s az egyiknek idő­pontját október 31-ben állapította meg. A két evangélikus nap igen nagyjelentő­ségűnek mutatkozik. Hangversenyeken, magas nívójú előadásokon és kiállításo­kon mutatkoznak be az evangélikus élet nagyságai, írók, zenészek, énekesek, fes­tők, szobrászok, iparművészek, színmű­vészek stb., a politikai, gazdasági és ipari élet vezetői. Jó volna, ha országos egyesületünk ezen a napon tartaná évi közgyűlését Békéscsabán, így kartársaink is tanúi lehetnének ennek a nagy evangélikus megmozdulásnak. (Hr) KÁNTORI ROVAT Rovatvezető : dr. Gárdonyi Zoltán soproni ev. tanítóképző-intézeti tanár. Az új liturgikus istentiszteletről. írta : Peschko Zoltán. Evangélikus egyházunk egyetemes határozata az új liturgikus isten- tisztelet bevezetését kötelezővé teszi ; szükséges tehát, hogy rovatunk is foglalkozzék annak gyakorlati kivitelével. Tudnunk kell azt, hogy Luther teljes egészében átvette a misét, megszüntetve annak áldozatot bemutató jellegét. Tehát miséjében meg­

Next

/
Thumbnails
Contents