Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - Kuszák István: Kicsinyek gyülekezete
Kicsinyek gyülekezete. Irta, s a Dunántúli Evangélikus Tanítóegyesület Pécsett tartott közgyűlésén elmondta: Kuszák István, gyakorló iskolai tanító, Sopron. A világ főcserkészének, Lord Baden Powelnak egyik könyvében olvastam ezt a buzdítást: „Legyen mindig valamiféle vesszőparipád, legyen valamilyen kedvenc foglalkozásod !“ Ha valaki az utóbbi időben megkérdezte volna tőlem, hogy mostanában mi a vesszőparipám, gondolkodás nélkül azt feleltem volna: „Az iskolai gyülekezet.“ Attól kezdve ugyanis, hogy először olvastam el Püspök Úr Ő nagyméltóságának erre vonatkozó körlevelét, az iskolai gyülekezet ügye bensőséges, személyes ügyemmé, szinte azt mondhatnám „szívügyemmé“ lett, és az azzal való foglalkozás egyik legkedvencebb foglalkozásommá. Éppen ezért most nem. mulaszthatom el, hogy őszinte köszönetét ne mondjak Grieszhaber Endre Henrik igentisztelt elnök úrnak azért, hogy kitüntető felszólításával módott adott nekem arra, hogy itt a Dunántúli Evang. Tanítóegyesület fórumán is foglalkozhatom kedvenc témámmal és szívügyemmel: az iskolai gyülekezet kérdéseivel. M. t. Közgyűlés 1 A pedagógia fejlődése napjainkban legfőképpen abban mutatkozik, hogy a régi nevelési elveket újra felfedezik, teljesen felismerik fontosságukat, s azokat minden vonatkozásban érvényre juttatni, és megfelelő tartalommal megtölteni igyekeznek. Az iskolai gyülekezetnek az evangélikus nevelés terén új csapásokat vágó eszméje is — amint az Püspök Úr 802/1—936-37. sz. körlevelének bevezető szavaiból világosan kitűnik — egy régi pedagógiai alaptételt igyekezik az evang. egyházi életre nevelés területén realizálni, és azt az evang. nevelés követelményeinek megfelelő tartalommal megtölteni. „Az iskola célja a nevelés, és semmi más.“ Pestalozzinak ebben az örökérvényű tételében gyökerezik az iskolai gyülekezet gondolata. Amikor tehát Püspök Úr Ő nagyméltósága az iskolai gyülekezet megalakítását, és munkába állítását ajánlja, akkor — megítélésem szerint — elsősorban a lélek formai képzését tartja fontosnak, s azt kívánja a vallásos nevelésben megfelelő módon érvényesíttetni. Pes- talozzival azt az elvet vallja, hogy „az ismeretközlés végső célját, és értelmét az ember lényegének kiteljesítésében, vagyis a nevelésben : az egész ember kiformálásában bírja.“ Meggyőződésem szerint az alaki képzés fontosságának hangoztatása ma is időszerű, és különös méltánylásra tarthat számot éppen a vallásos nevelés területén. Mert ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy még ma is igen gyakran az emlékezet számára dolgozunk csupán, s vallástanításunk közben is elsősorban ismereteket akarunk nyújtani. Célnak tekintjük a bibliai történetek, és a káté szövegének (no meg a „tanulságoknak“) tudását, s elfeledkezünk arról, hogy „a nevelő-oktatás igazi eredményét nem az emlékezetben elraktározott ismeretanyag mennyisége, hanem az elevenen érzett belső szemléletek gazdagsága, a kedély ereje, az érzelmek minősége, és a biztos akarásra való készség határozza meg.“ (Lechnitzky: Alkotó munkára való nevelés.) A hivatkozott püspöki körlevél az iskolai gyülekezet felvetett
