Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - Egyesületünk közgyűlésének feladatai
Egyesületünk közgyűlésének feladatai. Rövid néhány nap múlva egybegyülekezik országos egyesületünk legmagasabb szervének : közgyűlésének színhelyén az evangélikus tanítóság képviselete. Egyházmegyei, egyházkerületi, egyesületi megmozdulások után a fővárosban találkozunk, hogy mint az evangélikus népoktatásügy munkásai szolgálhassuk népnevelési és tanítótársadalmi közösségi célkitűzéseinket. Eszmék, elgondolások, tervek és célok szolgálata jegyében óhajtunk testvéri összefogással új utakat keresni. A jövő feladatai mindig újabb elgondolásokat állítanak a tanítótársadalmi érdeklődés hatósugarába. A kutató tanítói lélek a közösség elé állítja azokat az elgondolásokat, amelyek az egyes egyházmegyei és egyházkerületi egyesületi szervek életnyilvánulásá- ban felszínre jutottak s most a szélesebb körű elbírálás dönti el, vájjon miképpen volnának azok a népoktatásügy érdekében vagy a tanítótársadalom érdekközössége szempontjából hasznosíthatók. Mindig megvolt országos jellegű megmozdulásunknak a maga jelentősége s minden esztendőben kiemelkedő alkalom ez a találkozás a közös, vállvetett munkára s hivatásunk, szolgálatunk meg- nemesítésére. A közös gondolatok kicserélése, egymásfelé áramló eszmetársulás megerősít hivatásunk betöltésében és megsokszorozza munkaerőnket. Mindezek tengelyében a tanítói együttérzés, a testvéri együttműködés, a baráti szeretet megnyilvánulásának közvetlen lehetősége is egyenesen megkívánja, hogy keressük a közös utakat, fogjuk meg egymás kezét. így találjuk meg a közös teherhordozás útját, amikor vállvetve s közös erővel szolgálhatjuk hivatásunk ügyét, így alkothatunk mindig többet, mindig nagyobbat és szebbet. Járjunk tehát a közösségi célkitűzések útján megértő lélekkel, higgadt megfontolással, tiszteletben tartva még a velünk szemben álló véleményeket is és felemelkedve az önbírálat nemes jellemvonásának magas szintjére. Eszmék bőven tűnnek fel előttünk. Az elmúlt egyesületi év elején időszerű, anyagi érdekű kérdések ez alkalommal, az idők változása nyomán, más jelentőséget nyertek. Nem tanítótársadalmunknak egy része viseli már a nehéz gazdasági változások terhét, hanem mindnyájunknak közös súllyal ránknehezedő terhe az általános áremelkedés, amely legjobban sújtja a készpénzfize'.éses tanítói köröket. A válság tehát átterelődik más egyedekre, illetőleg a terményárak kiegyenlítő emelkedésével jobban sújtja a mindent pénzért vásárló városi elemeket. Indokolt tehát a tisztviselőtársadalom olyirányú s már nem mai keletű mozgalma, hogy a fizetéscsökkenések szűnjenek meg s különösen égetően szükség van a legutolsó levonás megszüntetésére. E kérdést a KANSz állandóan napirenden tartja. Munkarendünk, a gyakorlati munkamegoldás terén időszerűvé lett egyházi tantervűnk megalkotása. A tizenkét esztendő óta hiányzó, útmutató evangélikus szellemű tanterv, csekélységem közreműködésével elkészült s azt hozzászólás végett az egyházkerületi egyesületi elnökök, valamint tanítóképzőintézeti szaktanárok bírálata végett az illetékeseknek rendelkezésére bocsátottam. A tanterv vallástani része már a tavasszal megállapítást nyert a vallástani albizottság ülésén 354