Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 10. szám - Bakó József: A kesztyű

339

— A másik tanító úrnál én voltam az első. Még tanítottam is! Játszott is velem ! Ennek meg mindenki egyforma — hüppögte a fölgyülemlett keserűséget.

A tanító elhivatta a leány apját. Cselekedni kellett, mert veszély fenyegette a munkáját. Megkínzottabb arcot még nem látott, mint az apáé volt, mikor belépett. Éjfélig tanácskoztak. Az apa elmondta a panaszokat és a leány tulajdonságait. Rövidesen tisztán állott a helyzet.

Zsuzska egyetlen leány volt, elkényeztetett szülei és előző tanítója által. Otthon ő parancsolt a kívánságaival. Esti mulatságokra is el szokták vinni, ahol bizony legénykarok között ropta a táncot. Alakjáról már a nőiesség tekintgetett. Megelőzte leánytársait. A tanító előtt pedig csak gyermek volt, olyan, mint a többi.

Megvolt már a gyűlölet forrása. A tanító és az apa töprengve, szomorúan kereste a megoldást. Mert mindegyik hibás volt, a tanító, a szülő, a gyermek, és mégsem lehetett senkit felelősségre vonni. Az apa könyör- gött, hogy a tanító ne csináljon semmit, hallgassa el a tudomására jutott vádakat. Félt, hogy a leánya kárt csinál magéban. A tanító várakozást ígért, abban a hitben, hogy megváltoztatják a leányt.

Másnap reggel a nagyobb leányok vontatottan állottak föl. Imádkoztak. A tanító leült és várt. Gondolkozott, végrehajtsa-e egy éjszakába került tervét. A halogatás csak árthat. Mutatják a jelek. Végighordozta a tekintetét az osztályon.

— Gyermekek, többször láttam már, milyen igazságosak tudtok lenni társaitokkal szemben. Tudnátok-e most is azok lenni — mondta a tanító sápadt arccal és remegő hangon. — Van-e köztetek valaki, akinek fáj, hogy egyformán szeretlek benneteket ?

A kicsike fejek meghajoltak a kérdés súlya alatt. Látszott, hogy komolyan mérlegelnek. Illő is, mikor a tanító úgy beszél velük, mintha felnőttek lennének. Máskor is ők szoktak Ítélkezni önmaguk, vagy társaik fölött. Beismerés, bűntudat és büntetés vállalása nélkül sose volt Ítélkezés. Ha kétséges volt az igazság, fölfüggesztették az Ítéletet. Egy idő óta a leányok máskép szoktak ítélkezni. Tegnap este óta az is megoldódott, hogy miért ?

— Láttátok mikor egyik leány a kulcsot úgy dobta az asztalomra ?

— Igen.

— Helyesen cselekedett ?

— Nem.

— Mit kellene vele csinálni ?

— Megbüntetni.

Hátra néztek Zsuzskára. A leány a padlót leste. A csend szinte fojtogatott. Nehezen jöttek a tanítóból a szavak. Nagyon mélyről szakadtak ki.

— Nézzetek ide ! (Egy fényképet mutatott, melyen az osztálytársai voltak.) Ez a fiú volt az osztályban a legjobb tanuló. De rosszakaratú és szemtelen volt mindenkivel, aki nem engedelmeskedett neki. A legjobb tanárunkkal is összeütközött. Csúnya, gyalázatos híreket költött róla. A fiút ezért ki akarták csapni az iskolából. De a tanár megsajnálta, mert szegény gyermek volt és megbocsátott neki. A többi diák annál jobban megszerette a tanárt, a társukkal pedig nem beszéltek többet. Miért, mit gondoltok ?

— így büntették meg ! — Ítélkezett a gyermekbíróság.

— Igen ! Köztetek is van valaki, aki hasonlít ehhez a fiúhoz. Azt