Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 10. szám - Elefánty Sándor: Évzáró vizsgálatok

325

de újra visszaszállnak fejébe. Isten fia vagy — mondják a tolakodó gondolatok — varázsolj ide lündérkertet 1 Nézz lábadra, ujjaid sebesek, inaid sajognak, tested összetört, fáj minden tagod. Bársonyos gyöpöt, gyógyító, puha szőnyeget ide, járj angyalszárnyon! Teheted, Isten fia vagy ! És Jézus lerázza a test fájdalmait. Ember vagyok, fájdalom a születésem, életem, halálom. Ez az Isten akarata ! S a testi fájdalom megiuhászodik, elül, megnémul. De a kísértő nem tágít, győzni akar. Ember vagy, megfoglak a hiúságoddal! Belebú a puszta délibábjába, szebbnél-szebb képeket varázsol az égre. Most azonban nem városok, falak, tornyok képét mutogatja csillogó színekben az azúrkék égi filmen, hanem a föld minden országa pompájában, gazdagságában, ragyogásában vonul el Jézus előtt gyönyörű panorámában. Gyönyörű a szemnek, hát még a léleknek. Ott hódolnak a királyok kincsek garmadájával előtte, földig hajolva, szolgai- lag megalázkodva. Lásd — szól a kísértő — ez csak délibáb, semmi. Meg nem foghatod, elrepül, csak egyet libbenjen a puszta lélegzete. Akard és valóság lesz. Tied minden, te leszel a világ koronája, királya. Csak egy az ára, ,olyan csekély, olyan semmi : hajolj meg előttem ! Légy az enyém ! Állj el Istentől 1 Jézusban pedig feltámadt a lélek. Felállt. Kinyújtotta elzsibbadt tagjait. Döngve jött ki a szó lelke mélyéből: Hallgass, sátán 1 Csak a te Uradat, Istenedet imádd, őt szolgáld! Hogy eltűnt a délibáb minden képe. Szétszakadt felhőrongyok az ég alján, a sátán ott bukik le a sziklák mélyébe, földi rejtelmekbe, ahonnét született. S az Isten fia, a sápadt, kiszáradt embernek fia, elindult a tövises úton a Golgota felé. Átfogta Istent hitével, lelke diadalmasan zengett: „Lelkem vigyázz serényen .. .“ (407.i.) Analógia: Lacit is a hiúság fogta meg. Első volt az osztályban végig a gimnáziumban is. Első a futásban, ugrásban. Bajnok lett. Kivitték az olimpiászra. Már fején képzelte a babér- koszorút, hallotta az éljenzést, képzelte a zászlója felrepülését az árbocra, képe benne lesz az újságokban, „hazánk koszorús hőse“, mondják büszkén a magyarok. De egy ügyesebb elébe vág... Vége! Hogy kacagott a hiúság ördöge, s ő ? Lapulva szökött haza s bujt el szégyenletében. Imre katona akar lenni. Katonaiskolába vágyakozik. Mit mondhat neki a képzelet délibábja ? Csillag lesz hamarosan a gallérodon, érmek a melleden, vörös sáv a nadrágodon . . . vitéz leszel. Ezzel a délibábbal ébred és alszik, fut utána, mint a kisfiú a szivárvány után. Aztán nem veszik fel a katonaiskolába. Eloszlott a délibáb, mert azt megfogni nem lehet, csak Istent egyedül, átfonni hitemmel. Ő adja az erőt, a boldogságot, senki más.

Jézusnak Istenét átfogó hitét szemléltetem tovább városunk életében, amelyik tengernyi kísértésen át nőtt naggyá; az ő hite, az „új hit“ megtartotta. Emellett nevelem gyermekeinkben a város szeretetét múltja iránt, hitet nevelek a gyermekekben a város jövője iránt, melynek ők lesznek munkásai, építői. így lesz a hit fő vezérfonala az egész vizsgának.

Hogy tudott beszélni a puszta Jézusnak s tud-e a mi pusztánk, a Hortobágy beszélni s azon keresztül Debrecen ? Tud bizony 1 Induljunk el, mint utazók. Hogyan leit puszta a Hortobágy ? Távolság időben, térben. Isten nem ilyennek teremtette. A török átok pusztí-