Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 6. szám - Szollár Irén: Hazafelé Svédországon és Dánián
218 A fiatal szülők részéről valósággal megbotránkozássá vált a csodálkozás a módosított ima hallatára. Viszont a nagyapa többek elmondása után tudtára adta az anyának, saját leányának, hogy a betanított imádságok, sajnos — tapasztalatai bizonyítják — inkább elvezetik, mint odavezetik a gyermeket az imádsághoz. Leánya erre tanácsot kért, mitevő legyen e tekintetben. Ez volt a tanítás előkészítő része, melyről a gyermekek mit sem tudtak. Másnap reggel folytatódott az egész. De ekkor az unokákkal folyt le a beszélgetés 1 A reggelizésről volt szó, a gyermekek ruházkodásáról s ezzel kapcsolatosan az édesanya munkájáról. Továbbá az időjárásról. De e ponton már belekapcsolódott a beszélgetésbe az Isten neve is. Ezután nagyapa felveti a kérdést, hogy mi a kötelessége minden gyermeknek, ha már reggel ily sok ajándékot, jót kap. Köszönetét kell mondanunk — volt a válasz. Erre nagyapa, apa, anya és a két unoka összekulcsolják kezeiket s hallgatják nagyapa imádságát, mely oly egyszerű volt, hogy szinte gyermekajkról elhangzottnak vélnők. 14 napon át mindig hálaadó imádságot mondott nagyapa az unokákkal. Majd miután a gyermekek édesapja megbetegedett, helyénvalónak látta az unokákkal egyetértve a kérő imádság elmondását. Ezek a gyermekek megtanultak szívből imádkozni, pedig az egyik csupán 3 éves volt, a másik meg ötesztendős. Hogy utóbb mindegyik unoka maga mondott minden alkalommal lelki állapotának megfelelő imádságot, az magától értetődik. Es nem ezt követeli a részünkről nem régen megalakított iskolagyülekezet élete? A kérdésben benn a felelet. Egy másik tanításaként megemlíti Scharrelmann egyik gyermekkori csínytevését, mely végeredményként arra a konklúzióra vezette osztályát, hogy kötelességünk minden alkalommal társainkat, hacsak lehetséges, menteni, tettét jóra magyarázni. Szóval elvezette tanítványait a Vili. parancsolathoz, de a megfeszített Krisztushoz is, ki még a keresztfán is imádkozott ellenségeiért. Nem folytatom tovább a fonalat. De rövid elmefutlatásom befejezéseként is felhasználom az alkalmat arra, hogy a már megemlített könyvet újból is Kartársaim szíves figyelmébe ajánlom. Hazafelé Svédországon és Dánián. Irta : Szollár Irén, Győr. Az idő gyors szárnyon repült. Elmúlt egy hét s elmúlt az osloi vasárnapi iskolai világkonferencia is. Kiürültek és csendesek lettek az előadói termek. Az osloi pályaudvar ismét megtelt a hazaindulók tömegével. Ment mindenki haza, a világ minden részébe, leikébe zárva azokat a kincseket és áldásokat, melyeket e konferencia nyújtott minden résztvevőnek. Tehát mi is hazafelé indultunk. Július 13-án, hétfőn V2II órakor indult el a vonat, s búcsút vettünk e kedves várostól, az új ismerősöktől, s mentünk Svédországba. Este VilO-ig tartott az utazás. Megáll a vonatunk, megérkeztünk Stockholmba, észak Velencéjébe. Másnap reggel a város megtekintésére indultunk. 425.000 lakosa
