Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 1. szám - Megjegyzések
25 függetlenség, jellembeli szilárdság, tekintélyének megőrzése stb.), ami összefügg a főiskolai tanítóképzéssel. Körülményeink igazi rákfenéje a terményfizetés. Nem szabad volna megengedni egy percig sem, hogy a tanító járandóságát képezze a párbérrozs, néhol még a bor meg a tojás. A falusi ember így gondolkodik : „A falunak van négy közösen fogadott embere, akiket mindnyájan V2 kila (24 kg) vagy VU kila (12 kg) rozzsal fizetünk : a kanász, az éjjeli őr, a pap és a tanító.“ (Ez kissé túlzás I A felsorolt okokon kívül igen sokszor az egyén saját maga ássa alá tekintélyét és a felsorolt tényezők ellenére is ma is igen sok tekintélyes tanító van, aki egyéni kiválóságával a legnehezebb körülmények között is tekintélyt szerzett! Szerk.) Mind a négy egy kalap alatt 1 Ez a közös kalap sokat árt tekintélyünknek! A terményfizetések megszüntetésére elhangzott már illetékesebb helyekről több megfelelő módozat, melyek közül az aránylag leggyengébb elgondolás is sokkal ideálisabbá tenné a tanítóság helyzetét. Ismétlem : A főiskolai tanítóképzés, a terményfizetések megszüntetése ölébe hullatná a tanítóság tekintélyét, megbecsülését és kiemelné a mellőzés, fénytelenség árnyékából! Azonban miért kergetem én a délibábot, miért akarok én a szivárványhoz feljutni, mikor mindez ma — sajnos — csak utópia? Azért, mert érzem, hogy a legideálisabb hívatású tanítóság, aki a hitnek és a nemzetnek önzetlen harcosa és tömegek lelkét formálja, nem részesül méltó elismerésben 1 (Az elismeréseket ugyan el is hagynók, ha mellőzés nem lenne osztályrészünk.) Azért, mert egy módot akartam közölni arra, hogy a tanítóról, a „fáklyádról — amely mindig másnak világít, de senki sem látja, honnan jön a fény — a sötétség fátyolét hogyan képzelem elhúzni. Azért, mert hiszem, hogy elérkezik az az idő s valóság lesz nagynevű kultuszminiszterünk így elhangzott klasszikus kijelentése : ,,Egy tanítóval, aki lelkiismeretesen teljesíti kötelességét, egy asztalhoz leülni egy egyetemi tanárnak is büszkeség lehet!“ Az ev. tanító lelkiismerete. , < Irta : Istenes József ev. levitatanító. Két szomorú tény jellemzi mai beteges korunkat. Az egyik a munkanélküliség. A másik, amely éppoly veszedelmessé válhat, a munkások agyonterhelése. Igaz, hogy a mai irgalmatlan, nagy munkaversenyben az az egyén, az a nép győz, amely legintenzívebben és legtovább bírja. Azonban ennek is két éle van. Az egyik: áldás; a másik : veszedelem. Ez különösen azokra a munkásokra vonatkozik, akiknek munkakörük a lélek. így elsősorban a tanítóra. Lelkiis- meretfurdalás nélkül mondhatjuk, hogy mi is azok közé az „agyonterhelt munkások“ közé tartozunk. Szinte eltévedhetnénk kötelességeink rendszerében. Vájjon mi igazíthatna el bennünket kötelességeink sokaságában? Mi lehetne fénylő tűzoszlopunk és mutathatná az utat, amelyen jár-
