Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 1. szám - Megjegyzések

25 függetlenség, jellembeli szilárdság, tekintélyének megőrzése stb.), ami összefügg a főiskolai tanítóképzéssel. Körülményeink igazi rákfenéje a terményfizetés. Nem szabad volna megengedni egy percig sem, hogy a tanító járandóságát képezze a párbérrozs, néhol még a bor meg a tojás. A falusi em­ber így gondolkodik : „A falunak van négy közösen fogadott embere, akiket mindnyájan V2 kila (24 kg) vagy VU kila (12 kg) rozzsal fize­tünk : a kanász, az éjjeli őr, a pap és a tanító.“ (Ez kissé túlzás I A felsorolt okokon kívül igen sokszor az egyén saját maga ássa alá tekintélyét és a felsorolt tényezők ellenére is ma is igen sok tekin­télyes tanító van, aki egyéni kiválóságával a legnehezebb körülmé­nyek között is tekintélyt szerzett! Szerk.) Mind a négy egy kalap alatt 1 Ez a közös kalap sokat árt tekintélyünknek! A terményfizetések megszüntetésére elhangzott már illetékesebb helyekről több megfelelő módozat, melyek közül az aránylag leg­gyengébb elgondolás is sokkal ideálisabbá tenné a tanítóság helyzetét. Ismétlem : A főiskolai tanítóképzés, a terményfizetések meg­szüntetése ölébe hullatná a tanítóság tekintélyét, megbecsülését és kiemelné a mellőzés, fénytelenség árnyékából! Azonban miért kergetem én a délibábot, miért akarok én a szivárványhoz feljutni, mikor mindez ma — sajnos — csak utópia? Azért, mert érzem, hogy a legideálisabb hívatású tanítóság, aki a hitnek és a nemzetnek önzetlen harcosa és tömegek lelkét for­málja, nem részesül méltó elismerésben 1 (Az elismeréseket ugyan el is hagynók, ha mellőzés nem lenne osztályrészünk.) Azért, mert egy módot akartam közölni arra, hogy a tanítóról, a „fáklyádról — amely mindig másnak világít, de senki sem látja, honnan jön a fény — a sötétség fátyolét hogyan képzelem elhúzni. Azért, mert hiszem, hogy elérkezik az az idő s valóság lesz nagynevű kultuszminiszterünk így elhangzott klasszikus kijelentése : ,,Egy tanítóval, aki lelkiismeretesen teljesíti kötelességét, egy asztalhoz leülni egy egyetemi tanárnak is büszkeség lehet!“ Az ev. tanító lelkiismerete. , < Irta : Istenes József ev. levitatanító. Két szomorú tény jellemzi mai beteges korunkat. Az egyik a munkanélküliség. A másik, amely éppoly veszedelmessé válhat, a munkások agyonterhelése. Igaz, hogy a mai irgalmatlan, nagy mun­kaversenyben az az egyén, az a nép győz, amely legintenzívebben és legtovább bírja. Azonban ennek is két éle van. Az egyik: áldás; a másik : veszedelem. Ez különösen azokra a munkásokra vonatko­zik, akiknek munkakörük a lélek. így elsősorban a tanítóra. Lelkiis- meretfurdalás nélkül mondhatjuk, hogy mi is azok közé az „agyon­terhelt munkások“ közé tartozunk. Szinte eltévedhetnénk kötelessé­geink rendszerében. Vájjon mi igazíthatna el bennünket kötelességeink sokaságában? Mi lehetne fénylő tűzoszlopunk és mutathatná az utat, amelyen jár-

Next

/
Thumbnails
Contents