Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 5. szám - Graf Samu: Iskolafelügyelet - iskolavizsgálat - minősítés

172

I. Az iskolafelügyelet jelenlegi rendjének kialakulása.

Az iskolafelügyelet, vagy ahogy inkább mondani szokták : az iskolavizsgálat kérdése már évtizedeken át foglalkoztatja az egyházi hatóságokat és a tanügy munkásait egyaránt. Mindenki érezte, hogy itt valami nincs rendjén. Rövid egy évtized alatt már a második „Szabályzat“ jelent meg erre vonatkozólag és már a harmadik „Kérdőív“ van használatban, anélkül, hogy ez a kérdés nyugvópontra jutott volna. Istenem, mintha ezt a kérdést külsőségekkel el lehetne intézni 1 Az iskolafelügyelet, illetve iskolavizsgálat kérdésének helytelen értelmezésében, a helytelen felfogásban volt a hiba. A fősúly eddig ugyanis a statisztikán és a tanító osztályozásán (nem is minősítésén) volt, hogy aztán a közgyűlésen jelenteni lehessen, hány asztal, pad, térkép ; fiú, leány, hány kiváló, jó, megfelelő és meg nem felelő tanító van az egyházkerületben stb. Még 10 évvel ezelőtt egy pontosan 100 kérdést tartalmazó, lepedőszerű statisztikai gyüjtőívet kellett minden iskoláról kitölteni. Majd az ívet alakban és terjedelemben lényegesen leegyszerűsítették körülbelül egynegyedére és végül még két kérdést faragtak le és megállapodtak 24 rovatban. Ez az u. n. iskolavizsgálati B) ív, mely a tanító személyi ügyeivel foglalkozik. De ott van mellette az A) ív, mely főleg statisztikai adatokat tartalmaz és ez tulajdonképpen utóda az előbb említett nagy lepedőszerű statisztikai gyüjtőívnek.

Az iskolabizottság jogait és kötelességeit megállapítja az 1930. évi november hó 21-én megtartott egyetemes közgyűlés 78. jegyző- könyvi pontjában foglalt szabályzat. Úgy vagyunk vele, mint most az állami iskolalátogatók a 3500/936. számú vkm.-i elnöki rendelettel, mely 48. § ban és számtalan fejezetben és alfejezetben mondja el, hogy mi mindenre kell egy ískolavizsgálónak figyelmét irányítani, illetve tudtára adja a tanárnak és tanítónak, hogy hány oldalról és miféle szempontokból fogják munkáját ellenőrizni.

Erre vonatkozólag is az a benyomásom, hogy a sok részlet- kérdés és mellékszempont tömkelegében elvész a főszempont: Megfelel-e a tanító, illetve az iskola a törvényes követelményeknek, vagy nem ? Ha nem, miért nem ? Ha igen, miben válik ki a tanitó, illetve az iskola? Milyen hiányokat és mulasztásokat észlelt az iskolalátogató és mit javasol ezeknek kiküszöbölésére ?

Az iskolavizsgáló bizottság munkája sok helyen abban állott, hogy hosszabb-rövidebb időt töltött az osztályban és aztán vagy szemrebbenés nélkül mindjárt az első olvasásra, vagy arcának verejtékében hosszas tárgyalás után töltötte ki az A) és B) íveket, illetve megcsinálta vagy ellenőrizte a statisztikát és minősítette a tanítót, de nem egyénileg, hanem diákmódra klasszifikálta kitűnővel, jelessel, jóval, megfelelővel vagy meg nem felelővel.

Ezeknek alapján azután elkészült az egyházmegyei, majd az egyházkerületi és végül az egyetemes tanügyi bizottság statisztikája, mely természetesen a közgyűlés elé is került. Minthogy csak a dunántúli egyházkerület jegyzőkönyvei állanak rendelkezésemre, csak ezekre hivatkozom. 1928-ig a népiskolai bizottság csak úgy általánosságban referált, 1929 és 1930-ban már százalékokban adja meg a kiváló, jó, megfelelő és meg nem felelő tanítók számát, 1932-től pedig szám-