Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 1. szám - Szollár Irén: Norvégiai utazásom
12 tekintélyes neveléstan! munkában azt olvastam, hogy egy 14 éves leány fejlettség dolgában nem igen van elmaradva egy 17 éves ifjútól. Ezeket tudva, elővigyázónak kellett lennem, nehogy valamelyik élénkebb leányka, mint jó ismerősöm, pajtáskodni akarjon velem vagy megengedje magának a tréfát és felelés helyett a szemem közé mosolyogjon. Én ezeknek a leányoknak a szülői körében többször megfordulok, ismerem őket, tudom, hogy milyen élénkek és éppen azért az iskolában csak ezt a rideg és szigorú eljárást tartom célravezetőnek, főként az én helyzetemben, amidőn, mint növendéknek, minden szavam bírálat alá esik. Szóval Ön jóelőre. védekezett, mondotta igazgatóm. Az iskolában igen, felelem én. És otthon ? kérdi tovább. Otthon nincs okom védekezni, mert ott a tekintélyemet sem féltem, meg a fegyelemért sem én vagyok a felelős. Ezen már igazgatómmal együtt az egész osztály hangosan mosolygott. Ä magyarázatot elfogadom, mert látom, hogy Ön már gondolkodott^ dolog felett, de azért még sem kell olyan szigorúan kezelni őket. Én arra gondoltam, hogy azért járt el olyan szigorral, mert én ott voltam. Azt már igazán nem szeretném, ha az én jelenlétem bárkinek, a tanítására zavarólag hatna. így folytak napjaink a képzőben. Amint 55—56? éves jegyzeteimet lapozgatom, úgy érzem, mintha újra átélném a szép napokat, amikor ifjú szívvel s boldog reménységgel készültünk az élettel való küzdelemhez. Száz és száz érdekes dolgot tudnék még elmondani képzőskorunkból, amelyeket mind átéltünk, de kinek ? Kit érdekelnek ezek a múlt századbeli apró-cseprő dolgok. Magam azonban sohasem fogom feledni a Csurgón átélt szép napokat. Gyorsan elmúltak, alig voltunk tanulók, már tanítók lettünk 1 1878. év június végén, mint kész tanító, mentem haza jó szüléimhez. Norvégiái utazásom. írta : Szollár Irén. Milyen jó a lélek szárnyán visszarepülni oda, hol kedves órákat töltöttünk s bejárni az emlékezés röpke szárnyaival újra meg újra azokat a helyeket, hova kellemes emlékek fűznek bennünket. Most a gondolat szárnyán utazzunk el Európa legészakibb országába, Norvégiába. Budapestről indulunk. Ismerős tájakon repít bennünket a berlini gyorsvonat. Kisalföldi képet hagyunk el, hol a szántóföldek úgy feküsznek, mintha különböző színű csíkok volnának odafestve. A sík vidéket felváltják a gyönyörű erdőkkel fedett hegyek és a hegyeket romantikussá tevő várromok. Figyeljük csak e szép vidéket. Most Visegrád romjai bukkannak elő s eszünkbe juttatják a hozzá fűződő történelmi emlékeket. Majd beérünk a regényes szépségű Vág- völgyébe. Most valóságos hegyszorosba fut a vonatunk s mellettünk kanyarog a Vág lassú csörgedezéssel. Mintha egy hatalmas kapu nyílt volna ki előttünk, úgy szélesedik ki e gyönyörű völgy s a Vág
