Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 2. szám - Rozsondai Károly: Asztály
38 magyar tanya- és faluvilágé, hanem a nemesi kúriákhoz és a városi polgári körökhöz tartozóké. Lisztnek felbecsülhetetlen érdemei vannak a magyar zene népszerűsítése körül, csak kár, hogy a magyar zenének ebből a múló értékű részéből merített. A műveiben (különösen a magyar rapszódiákban) feldolgozott toborzók, csárdások, indulók és népies műdalok csak a múlt század romantikus magyarságának a tükröztetői; ellenben az állandó magyar jelleg zenei megnyilatkozásáig : az igazi népdalig nem hatolhatott le Liszt magyar dallamok keresése közben. Az igazi népdal megismeréséhez csak Liszt halála után egy emberöltővel jutott el a magyarság. Liszt az ő nagyszerű zenei tehetségével és tudásával megkezdte azt a hatalmas építő munkát, aminek a lényege : a magyar zene kiemelése a parlagiasságból. Liszt idejében sokáig szomorú kettősség volt a magyar zenei életben. Akik szívük szerint magyar muzsikát írtak, azok vagy nem tudták, vagy nem akarták a zenei szerkesztés törvényeit követni; akik pedig magas szinvonalú muzsikát írtak, azoknak a műveiből rendszerint hiányzott a zenei jelleg. Ezért oly fontos Liszt munkássága, hiszen ő mutatta meg, hogy hogyan lehet magyaros és mégis európai színvonalú zenét szerezni. Liszt műveiben ez a színvonal annyira magas, különösen a hangszerjátszás- beli ügyesség dolgában, hogy valóban csak elsőrangú művészek győzik a műveit előadni. Liszt művészetének ez a vonása az, ami útját állja annak, hogy a közönség széles rétegei vehessenek részt a művek előadásában. Meríthetünk belőle azonban egy igen fontos útmutatást: csak az az igazán értékes magyar műzene, amelyik a nemzeti jelleg kidomborítása mellett, a zenei szerkesztés tökéletessége dolgában is megállja a helyét. Ma ugyan már maradandóbb magyar elemekből épült nemzeti műzenénk is van, de ne felejtsük el, hogy ennek az alapjait Liszt munkássága rakta le. Dr Gárdonyi Zoltán. Aszály, November közepén két napot töltöttem a magyar síkságon. Az Alföldnek egyik legelhanyagoltabb városában voltam. Homoktenger veszi körül ezt a 40.000 magyart, amely hiába lakik „városban“, mégis csak falusi. Az ellenség elöl verődtek össze ennyire az emberek. Nem kereseti lehetőségek, gyáripar, kereskedelem, városiasodás és a városi élet csábítása tömöritette őket. A homoktenger az utcákat is nyaldossa. Felkapja a szél a kiskunságon a homokot. Hull az égből a „kun-eső“ s nő benn a városban a sivatag. Ezen a vidéken tavasz óta nem jött az égből életet jelentő csapadék. November közepén bokáig járunk a homokban és a porban. Ha egy szekér elmegy mellettünk, nem tudunk lélekzetet venni a porfelhőben. Kövezet csak a főutcát burkolja. Zörög is rajta a kicsiny, szegényes tanyai kocsi kegyetlenül s rezeg a báránybőrsüveg a fejeken. De amint a kocsi a kövezetről lefordul, zajtalanul tűnik el a mellékutcák portengerében. Olyan nesztelenül és olyan nagy porban, mintha autón száguldana a gazdája.
