Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 9. szám - Miszel Ferenc: A vallástanítás tárgyi feltételei
308 denütt, de sok helyen. Ahol káromkodás kíséri a rendes napi foglalkozást, ott a gyermeknek egy odavetett megjegyzése : Isten nevét hiába ne vedd, — úgyhiszem, sok helyen visszariasztaná a felnőtt ajkáról a trágár szavakat. Így neveli a tanító a gyermeken keresztül a szülőket. A második kategória már szelidebb képet mutat. Kapunk józanul gondolkodó, tisztességtudó, munkás, vallásos gyermekeket. Ezekből válnak aztán rendszerint a szorgalmas, jómagaviseletű tanulók s többnyire ezekből lesznek a törekvő, buzgó tagjai úgy az egyházunknak, mint a társadalomnak. Nagy előny, ha a gyermek legalább e két erényt: a munkaszeretetet és engedelmességet hozhatja magával drága örökségül a szülői házból. Sok bűntől, bajtól megóvhatja ez a két tulajdonság, mert hisz a legtöbb bűn okozója a henyeség és engedetlenség. A harmadik kör mutatja a, legszebb képet. Ez a hívő szülő és hívő gyermekek köre, ahol az Úr Jézus lakozik. Ő a beszéd tárgya, Ő az irányító munkájukban, ahol imádsággal kezdik és végzik nemcsak a napot, hanem minden munkát is, ahol csend, békesség, szeretet tölti be a szíveket. Ó de hálás és boldog lehet az a gyermek, aki ilyen körből indul az iskola padjaiba, ahol tiszta a ház, de tiszta a szív is, ahol kerülik a bűnt, óh de más képek vésődnek bele a gyermeki lélekbe. Itt a gyermeknek magával hozott hite nem hagyomány, az Isten szolgálata nem csupán szokás, az egyházi teherviselés nem nyűg, hanem megvannak a meggyőződésen alapuló öntudatos hit keltésének összes feltételei. Ezeket kell a vallástanítónak megragadni a megfelelő eszközök és módozatok felhasználásával. Fontos tárgyi feltétel, hogy annak az iskolának a légköre, ahova a gyermek jár, evangéliumi szellemmel legyen telítve. Legyen az az iskola már egy kis gyülekezet, ahol pezsgő, lüktető élet folyik. Legyen a gyermek már kicsi korában kurátor, presbiter, a leány beteggondozó, éhezőt tápláló, iskolát, templomot csinosító, gondozó nőegyleti tag, hogy megismerhesse a gyülekezeti életnek minden gyönyörűségét. Ezt a légkört megtalálni, vagy megieremteni az egyházi iskolákban könnyebb. Más jellegű iskolában több nehézségbe ütközik, de nem nélkülözhető, mert egyik legfontosabb tárgyi feltétel. Nézzük most, mit talál a vallástanító a templomban a vallástanítás szempontjából. Törvényeink is előírják, hogy a tanköteles gyermekeknek az istentiszteletet látogatniok kell. El is vezetjük őket, ott vagyunk velük, énekelünk, imádkozunk, hallgatjuk a prédikációt és sokszor tapasztalnunk kell, hogy a kis gyermeket nem köti le az istentisztelet s csak az iskolai fegyelem tartja vissza a gyermekes mozgástól, figyelmetlenségtől, vagy alvástól. Ha másnap az iskolában számon akarjuk kérni a vasárnap hallottakat, úgy fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy még a nagyobbak is keveset tudnak visszaadni, így természetesen nyom nélkül marad az istentisztelet a gyermeki lélekben. Ez megszokássá válik s felnőtt korában is csak test szerint lesz az Isten Házában s lesz belőle unatkozó, ásítozó, vagy alvó egyháztag. Miért van ez így ? Szerény véleményem szerint azért, mert a gyermeki lélek értelem-, érzelem- és akaratvilágának nem minden tekintetben felel meg a templomi rendes istentisztelet, mert ez elvileg
