Evangélikus Népiskola, 1936

1936 / 1. szám - Istenes József: Hogyan vezette vissza egymáshoz egy elveszett Evangélikus Népiskola a haragos házastársakat?

18

— Mit csinál a kis Rudi ?

— Itt az ágyban alszik.

— Nézze csak, milyen szépen alszik a kis angyal!

— Bizony, tanító úr, nem aludna olyan édesen, ha megértené az én nagy szomorúságomat. — Forró könnyeket morzsolt szét szemében.

— Hallottam róla. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban egynéhány szót mondjak majd magának. De nem haragszik meg ?

— Nem, tanító úr.

— Csak beszéljen — késztettem az asszonyt, hogy elmondja a történteket.

— Nem haragszom. Úgyis tudja mindenki a faluban, hogy az uram gesztenyeszedéskor a szőlőhegyben a póznával úgy megvert, hogy az három részre eltörött. A hátamon még most is meglátszanak a kék foltok. Édesanyám orvoshoz küldött, de én nem akartam költséget csinálni. Egy pillanatig sem maradtam nála tovább. Fogtam a gyereket és eljöttem tőle, haza az édesanyámhoz. Képzelje, tanító úr, ő aztán bosszúból meggyújtotta a már szedett gesztenyét. Este a konyhaajtónk elé dobta az összes ruhámat és azt mondta : ha visszajössz, még jobban kapsz 1

— Mondja csak, mindig úgy szokott bánni magával az ura ?

— Bizony, tanító úr! Mikor még az Istenben boldogult Feri fiam élt, nagyon sokszor megvert. Nagyon sokszor ittas szokott lenni. Ilyenkor pörölt, veszekedett, azután lefeküdt. Nekem kellett akkor minden munkát elvégeznem. Ha valamit eladtunk, például gabonát, én pénzt sohasem láttam. Addig hordta magánál, míg el nem fogyott. Akkor nagynehezen ki kellett mindent bírnom, mert szenvedő fiamat — szemeiből könnyek patakzottak — nem akartam otthagyni. Tanító úr. én már nagyon sokat szenvedtem abban a házban. Beteg fiam mellett sokszor egész éjjel virrasztottam, az egésznapi fáradságos munka után. Mindig mellette kellett valakinek lenni, mert minduntalan kért valamit. Férjem nem törődött vele. Gondolja, tanító úr, ez kilenc évig tartott. Ez azonban nem volt elég, még az uram is kínozott.

— Bizony szomorú 1

— Eljöttem tőle. Úgy határoztam, hogy elmegyek szolgálni. Édesanyámnál nem maradok, ott sem lesz jó. Most még fiatal vagyok, keresek annyit, hogy megélhessek. Földemet bérbeadóm. Ha megöregszem, van annyim, hogy szépen megélhessek, mert mindennek a fele az enyém.

— A kis Rudira nem gondol ? Annak ki viseli gondját ?

— Már nem olyan kicsi. Majd édesanyám gondját viseli.

— Hátha visszahíná, visszatérne ?

— Nem, tanító úr. Már eleget szenvedtem nála 1

— Bizony megismerte maga, mit jelent édesanyának és feleségnek lenni. Kevés olyan édesanya van, mint maga. — Igyekszem az érzelmekre hatni, mert az asszony egy kissé konok. — Magának nem szabad arról megfeledkeznie, amit az oltár előtt megfogadott. Nemcsak az örömórákra, hanem a szenvedés óráira is szól az a hűségeskü. Hiába, mégis csak a vallásban, Istenbe vetett hitben kell megnyugvást találnunk az élet minden szenvedésében.