Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 2. szám - Kántori rovat
63 vészét, különösen pedig a zene viszonyáról. Ezt mondja Luther; „Azért Írattak ezek négy hangra, hogy az ifjúságnak, amelyet különben is a zenében és igazi művészetekben kell nevelni, legyen valamije, amiből az érzékies szerelmi dalok helyett valami üdvös dolgot tanuljon, mégpedig jókedvvel, amint ifjakhoz illik; továbbá azért is, mivel én nem vagyok azon a véleményen, hogy az evangélium által minden művészet földre tapodtatnék és elpusztulna, miként néhány túlságosan szellemíeskedő állítja. Hanem én minden művészetet, különösen a zenét szívesen akarom annak szolgálatában látni, aki adta és teremtette.“ Luther különösen nagyra becsülte Senfl Lajos müncheni udvari karmestert. Midőn egy alkalommal Senfl szép motettjeit énekelték Luther otthonában, dicsérettel jegyzé meg: „Ilyen motettet nem tudnék írni, ha szétszaggatnám is magamat, amint viszont meg ő nem tudna egyetlen zsoltárról sem úgy prédikálni, mint én.“ Luther idejében buzgón énekeltek az emberek az otthonaikban többszólamú énekeket, miknek kíséretére felhasználták a lantot. Luther a többszólamú éneklés varázsát 1538-ban következőképpen jellemezte: „Amikor a művészet kicsiszolja és kipallérozza a zenét, megláthatjuk és megismerhetjük, legalább részben (mert teljességében úgysem foghatjuk fel és nem érthetjük meg) Isten tökéletes bölcseségét a zenében, mint az ő csudálatos művében, amelyben különösen érdekes és csudálatos, hogy az egyik egészen egyszerű dallamot vagy (ahogyan a muzsikusok nevezik) tenort énekel, s mellette három, négy vagy öt hang is megszólal, melyek mintegy amaz egészen egyszerű dallam, vagy tenor körül örvendezve játszadoznak és ugrándoznak és csudálatraméltó módon és hangzással sokféleképpen díszítik és ékesítik azt az egyet és mintegy mennyei körtáncot lejtenek, nyájasan találkoznak és szívélyes kedvességgel karolják át egymást, úgyhogy azoknak, akik ilyesmihez csak kissé is értenek s attól meghatódnak, nagyon kell csudálkozniok s azt kell hinniök, hogy nincs a világon csudálatosabb ilyen sok szólammal feldíszített éneknél. Akinek pedig nincs ahhoz kedve s aki azt nem szereti és attól a kedves csudaműtől meg nem indul, valóban faragatlan tus- kónak kell lennie, aki nem érdemli, hogy ilyen kedves muzsikát, hanem inkább rideg, vad szamárordítást vagy kutyaugatást és disz- nóröfögést halljon.“ Luther nemcsak az egyházi, hanem a tisztességes világi éneknek is nagy barátja volt; a népénekek közül egyet-egyet fel is használt egyházi dallamúl. És Luthernek nemcsak az evangélikus templomi énekkarok szervezése és szerepeltetése terén van alapvető jelentősége, hanem közvetve a polgári énekkarok, önkéntes énekegyletek keletkezésére és elterjedésére is hatással volt azzal, hogy midőn János szász választófejedelem 1530-ban takarékosságból feloszlatta torgaui udvari énekkarát, akkor Walther János, ki csak Luther közbenjárásával tarthatta meg torgaui kántori állását, polgárokból toborzott énekeseket, akik önként és ingyen énekeltek a templomban. így azután másutt is keletkeztek polgári énekkarok. A polgári énekkarok és énekegyletek szociális jelentősége nem szorul bizonyításra. Hamar Gyula.
