Evangélikus Népiskola, 1935

1935 / 10. szám - Halmai (Jaeger) Olivér: Beszélgetés Bognár Károllyal, a soproni ev. "Gyakorló iskola" nyugalmazott vezetőjével

minden igényt a tanügyi kormányzat jóakarata, de azért mégsem lehet megnyugvás és bizakodó reménység nélkül e tény mellett elmennünk. Meg vagyunk róla győződve, hogy a hosszabb szolgálatuk alapján előbbre jutottak mellett sorra kerülnek most már a még szintén szolgálatuk alapján igényjogosult s minősítésük szerint érdemes többi tanerők is, akik közül ma még sokan kimaradtak a sorból.

E szempontok szerint vizsgálva új munkaévünk irányító eszméit, a küzdelmek korának erőfeszítéseit, szilárd hittel, bizodalom- mal kell előre tekintenünk és lelkűnkbe acélos erőt öntenünk. így találjuk meg küzdelmeink igazi értelmét s így lesz munkánk áldás és igazi léleköröm. S.

Beszélgetés Bognár Károllyal,

a soproni ev. „Gyakorló iskola“ nyugalmazott vezetőjével.

írta: Halmai (Jaeger) Olivér, kántortanító.

Mielőtt szemünk elé vetíteném azokat a sorokat, melyek a fenti beszélgetést napvilágra hozzák, legyen szabad egy-két szóval megindokolnom, hogy egyáltalában miért gondoltam arra, hogy Bognár Károlyról, a „gyakorló iskola" kiváló vezetőjéről megemlékezzem. Egyszerűen kötelességből teszem ezt. Kötelességemnek érzem, mert tanítványa voltam. Bognár tanítványainak hálája mondja tollba azokat a szavakat, melyekkel Bognárnak tartozunk. Tartozom Kedves Olvasómnak, hogy a beszélgetés előzményeit ismertessem.

Folyó év június 19-én összetalálkoztam vele. Éppen a Képző előtt. Üdvözöltem s hozzácsatlakoztam. Egy-kettőre szóba kerültek az ott eltöltött évek eseményei, emlékei s az ő „Gyakorló iskolája“. Majd pedig teljesen magánbeszéd jellegét öltötte fel beszélgetésünk. A búcsúzás pillanatait arra használtam fel, hogy egy rövid „kihallgatásra" engedélyt kérjek. Volt tanárom' kész örömmel rendelkezésemre állt,

S e találkozás idejében megszületett az a beszélgetés, mely annak a cikkemnek képezi anyagát, melyre vonatkozólag a mostani nyáron, Sopronban megtartott találkozónk alkalmával tartott beszédemben a következőképen céloztam Bognár nyugalomba vonulásának megemlítésekor: — „Egyben megemlítem, hogy Nagyrabecsüit Tanár Úrról meg kívánok emlékezni az Evangélikus Népiskola című szaklapunkban. Azt hiszem, hogy minden volt tanítványának háláját lesz szerencsém megírandó cikkemben egybefoglalni." Most megpróbálom Ígéretemet beváltani.

Körülbelül ezeknek a szavaknak a bevezetésével indult meg (néhány percnyi bizalmas beszélgetés után) beszélgetésünk: Tanár Úr! Kérem, szíveskedjék ezek után — ha nem kellemetlen az Ígért interjú — néhány kérdésemre válaszolni.