Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - Szemináriumi előadás
17 is, ahogy az iskolából hazahozza, otthon leteszi, soha kezébe nem veszi, két hét után hozza a másikat, de nem olvas belőle semmit. A panaszt meghallgattam és hasonlóképen én is elmondtam a szomor- kodó édesanyának, hogy ugyanezek az én megállapításaim is. Hiába zárom be a gyermekét hiába viszem el a lakásomra, hogy ott gyakorolja az olvasást, megül a könyve mellett és unottan mormolja a szavakat. Beszélgetésünk végén aztán így vigasztalja magát az édesanya: ,,Hogy is szeretne olvasni, mikor én se szerettem, meg az uram se szerette a könyvet soha a kezébe venni." Jelen esetben sem a tanító, sem az iskola nem hibás, így született a gyermek. Nagy szorgalommal és következetességgel lehet ugyan javítani az olvasási készségen, de jól olvasó társaitól az ilyen gyermek mindig elmarad. Nemrégiben bejött hozzám egy szülő, aki arról panaszkodott, hogy gyermeke a leckéjének elvégzése után állandóan olvas, nem győzik előle elvenni a neki nem való könyveket, folytonosan iskolatársaihoz jár, olvasni valókat kér tőlük. Odahaza nem akar semmiben sem segédkezni, el-eltünik és mindig csak olvas. Az olvasási készség itt már annyira ki van fejlődve, hogy egy-kettőre végére ér a könyvnek. Megnyugtatom a szülőt, hogy e miatt ne búslakodjék, ez a gyermeknek nem annyira ártalmára, mint inkább az ismeretszerzés szempontjából nagy hasznára lehet. Búcsúzáskor megjegyezte az asszony: ,,Nem csodálkozom, hogy ilyen a fiam, mert gyermekkorunkban mi is így szerettünk olvasni, de olvasunk még most is." Ebben a családban a betű iránti szeretetet örökölte a gyermek a szü" löktől. Mint már említettem, sok iskolában volt alkalmam meggyőződni arról, hogy a növendékek nagy százaléka gyengén olvas. Mikor utána jártam a dolognak, rájöttem, hogy a legtöbb esetben nem a tanítót terheli a mulasztás. Az elemi iskolákba a szülők beíratják 6-ik életévüket betöltött, de sok esetben be nem öltött gyermekeiket s mindegyik hangos szóval, boldogan jelenti hogy milyen okos és értelmes az ő gyermekük. Karácsony felé azonban már látja a tanító, hogy némelyik gyermek az olvasás iránt teljesen érzéketlen és bármit is elkövet vele, még a betűket sem képes megismerni. Sok utánjárás, tapintatos érdeklődés után rájön a tanító, hogy az ilyen gyermek vagy degenerált, iszákos, beteg, vérszegény, rosszultáplált szülőktől származik, vagy pedig olyan beszédhibája van, hogy e miatt nem halad az olvasásban. Hányszor előfordul az az eset is, hogy — különösen az alsóbb osztályokban — állandó gyermekbetegség ruhátlanság, lábbeli hiány, rossz időjárás, rossz utak, nagy távolság miatt sokszor hónapokig hiányzik a tanuló és éppen abban az időben, amikor az alapot rakja le a tanító, amikor a betűket és azok kapcsolását tanulják a többiek. Az ilyen mulasztást a növendék egész életén át megérzi, különösen olyan esetekben, amikor a szülő otthon nem is foglalkozott gyermekével. Ezekben az esetekben nem az iskola és nem a tanító a hibás. Van azonban egyéb oka is a gyenge olvasásnak a népiskolában! Egyszer vizsgák felé megjelentem egyik első osztályban. A tanító olvastatta a növendékeket. Nagy meglepetéssel láttam, hogy míg az
