Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 5. szám - Hoffmann Károly: Tanítótípusok
138 tebb hivatás. És ne felejtsük el, hogy Mussolini nem születik minden bokorban, de még csak minden országban sem. A tudományos típushoz tartozó tanító foglalkozik mindennel, ami összefüggésben van valamelyik tudományággal. Sajnots, a legtöbb esetben éppen a pedagógia iránt nem mutat érdeklődést. Kívánatos ez a típus akkor, ha a megfelelő haladó szellemmel párosul és munkássága nem merül ki állandó helyben járásban. Igen káros, ha az ilyen tanító úgv kezeli a gyermeket, mint egyetemi hallgatót és a helyett, hogy nevelne, tanítana, előad. Nem jut közelebb a maga által kitűzött célhoz, még kevésbé ahhoz, amelyet a tanterv jelöl meg. Aki ilyen elhajlást végez hivatása területén, annak mást nem ajánlhatunk, mint visszatérést a pedagógiához. Van még egy fajtája a tanítónak, de ennek ískolánkívüli munkája nem hátráltatja hivatásbeli munkájának elvégzésében, mert amit tesz, azt saját és mások lelkének igaz örömére és szórakozta- tásaképen teszi. Ezt a típust talán legjobban a művész elnevezéssel jellemezhetjük. Tudott dolog ugyanis, hogy van költő-, író-, festő-, muzsikus-, faragó- stb. tanító, akik, mint ilyenek, komoly sikereket könyvelhetnek el. Utolsónak hagytam azt, akit a világ nem igen ismer, ez: a tanító. A névtelen. Akinek a tanítói munka nem teher, nem kereseti lehetőség, hanem veleszületett élethivatás. Életének alfája és ómegája a tanítói munka. Lelki szemei előtt állandóan ott lebeg a legnagyobb tanító: Jézus. Ha csügged, ha érzi, hogy testi-lelki ereje ernyed, ő az, akitől segítséget hív és vár. Nem a saját dicsőségét keresi munkájával, hanem Istennek szolgál vele és a Hazának. Ha emberek gáncsolják, tűri alázatos lélekkel, de halad tovább a maga kijelölt és megkezdett életűtján. Élete két pólus között folyik le: a reábízottak és a családja között. És, ha a tanítói bizalom kisebb vagy nagyobb vezéri szerepre hívja el, ott is megáll, hűségesen szolgálva azokat, akik bizalmukra méltatták. íme, elsoroltam néhány jellegzetes típusát a tanítóságnak. Tudom, hogy hiányos, de egy rövidre szabott cikk kerete nem engedi meg a bővebb fejtegetést. Hogy célomat elértem-e, akkor válik el, amikor az olvasó elolvasta e sorokat és a maga lelki egyéniségére vonatkoztatva, keresi a hasonlóságot. Szeretném, ha sokan volnának olyanok, akik ügy találják, hogy nemcsak a lelkűk mélyén, hanem tényleges munkájukban is az utolsóhoz hasonlóak. Szép szó, goromba szó. Egyháztörténelem órát tartottunk. A magyarok megtérítéséről beszélgettünk. Számonkérés közben azt kérdeztem az egyik leggyöngébb fölfogású gyerektől: — Mikor Istvánnak szép szóval nem sikerült a térítés, hogyan kezdett ahhoz hozzá? Gondolkodás nélkül rávágja az osztály bölcse: — Goromba szóval! Gyűjti és közli: Szakály Dezső.
