Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 4. szám - Radnai János: Mit tegyünk még?…
106 Vizsgáljuk meg ezek alapján, vájjon érdemes-e ezekért a kedvezményekért küzdeni? Tegyük föl, egy havi 150 P-t élvező tanítóról van szó. Havi járuléka (1'5%) 2‘25 P, tehát évi 27 P lenne. Olyan családos kartárs nem igen akad, aki nem költené évi legalább 27 P-t orvosi költségek címén. Ha most az illető kartárs — mondjuk 5 évig egy fillért sem költ saját vagy családja gyógykezeltetésére, de 5 év múlva ő vagy családtagja hirtelen, műtéttel egybekötött kórházi ápolásra szőrül, mivel szegénységi bizonyítványt nem kaphat, a legminimálisabb összeget számítva, napi 6 P-ős kórházi költség mellett havi 180 P-t fog fizetni, a műtét és egyéb költséget (szállítás, borravaló) nem is számítva; holott a fenti számítás szerint, 5 év alatt csak 135 P-t fizetett be járulék címén. így az 5 év folyamán befizetett 135 P-őn felül legfeljebb néhány P kiadás mellett mentesülne az erejét meghaladó horribilis költségektől. Befejezésül arra kérem kedves kartársaimat, — amennyiben időközben nem történik intézkedés javunkra — indítsák meg az egyház- megyei és egyházkerületi gyűléseken az akciót, az állami alkalmazottakat megillető 0. T. B. A. kedvezményeknek a felekezeti tanítókra való kiterjesztése tárgyában. Mit tegyünk még? ... Irta: Radnai János. Mindazok a szépen összefoglalt és tömören kifejezett gondolatok, melyeket a IX. Egyetemes Tanítógyűlés rendezői oly szép csokorba összefoglaltak, kell hogy még a legfásultabb tanító lelkét is májusi leheletként megérintsék. Lehet, hogy az lesz a sorsa, mint sok más szép tervnek és elvnek, de lehet, hogy a folytonos döngetés életre kelti azokat a rég alvó energiákat, melyek tétlenségre kárhoztatva ma még téli álmukat alusszák a kartársak lelkében a sok mellőzés és hiábavaló erőpazarlás miatt. A tanítók már oly sokszor indítottak szép terveket útnak, de azok még igen ritkán találtak meghallgatásra. Elgondolásokban, elvekben, célkitűzésekben mi mindig bőviben voltunk. Ezekből nem lesz hiány most sem, de sajnos a kivitelt sohasem bízzák a tanítóságra, vagy csak igen kevéssé. Legfeljebb az iskola négy fala közé eső részt, a többit . . .? azt mindig mások intézik. Hozzászoktunk már ahoz is, hogy tanítói karunk felett, sokszor mások, a tanítóság akarata ellenére és megkérdezése nélkül döntenek. De mi Antheuszként valahányszor lábunk csak egy piciny szilárd talajt ér vagy egy szalmaszál jön segítségünkre, örömmel fogjuk meg, hogy újra kezdjük szizifuszi munkánkat. A IX. Egyetemes Tanítógyűlés nehéz fajsúlyú kérdéseket dob a közhangulat mérleg-serpenyőjébe. A társadalom is fel fog rá figyelni, de lehet, hogy csak azért, hogy egyesek újra odamondhassák: ,,mit akarnak már megint ezek a tanítók?" De azért mi csak üssük a dobot, lehet, hogy csak „elhaló szó a
