Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 4. szám - Pozsonyi Károly dr.: Az O. T. B. A. körül
104 Az O. T. B. A. körül. írta: Pozsonyi Károly dr. Valóban lélekemelő dolognak látszik, mondjuk, annak érezzük,, mikor végigsuhan tekintetünk a IX. Egyetemes Tanítógyülés tárgy- sorozatán, mert íme, mintha végeszakadt volna annak a sok keserűségnek, mely a helyi egyesületek meghívóin, évek hosszú során át szinte kiabáló módon felénk vigyorgott. Sérelmek láncolata egy- másbafondódva, vég nélkül és most — az ügyrend 7. pontja látszólag mellesleg foglalkozik majd anyagi ügyekkel is. Tehát még sincs rendben minden, mégis csak szellőztetni kell anyagi bajainkat, nem is tartanám bölcs dolognak — csupán csak azért, mert panaszaink „süket fülekre találtak — hát mi is elhallgassunk. A régóta húzódó sérelmek, mely a terményfizetéses tanítókat sújtja, nem egyedülálló. Ott van pl. az arcképes igazolvány érvényesítési illeték —- évi 25 P —, melyet talán egyetlenegy egyházközség sem térít meg az igényjogosultaknak. (Vannak iskolafenntartó egyházközségek, ahol megtérítik. — Szerk.) Azt mondják, ne utazzunk; hát ami azt illeti, szinte igazuk is van, mert még igazolvánnyal sem ugrálhatunk messzire. Igen nehéz problémát képez a hadipótlék, melyet hasonlóképen szintén nem hajlandók fizetni az iskolafenntartók. Azzal utasítják el az igényjogosultakat, hogy fizesse az, aki háborúba küldött bennünket. Tréfa nélkül, jogi szempontból tökéletesen helytálló ez a talpraesett válasz. Milyen alapon akarja sújtani az állam az iskolafenntartókat olyan tehertóbblettel, amely teljesen jogtalan lenne? A bányakerületi tanítógyűlésen szóba került a hadi- pótlék ügye s a hozott határozat értelmében az elnökség az egyházi főhatóság útján intézkedést kért a minisztertől. Előre tudjuk mi lesz, ha lesz, az intézkedés. A miniszter fölkéri az egyházi főhatóságot, hogy intézkedjék! S minden marad a régiben, mert az egyházi főhatóságnak ahhoz nincs joga, hogy kényszerítse az iskolafenntartókat a hadipótlék fizetésére; ezt pedig nagyon jól tudja úgy az állami, mint az egyházi főhatóság, kár tehát minden szóért, mert közben múlik az idő, azóta elmúlt 9 esztendő. A sorozatos státus- és fizetésrendezési erőlködés az egyenlő elbánás elvén nyugszik — lehet, hogy tévedek —, tehát az államnak éppen ennek az elvnek az alapján nincs joga saját alkalmazottait olyan előnyökben részesíteni, melyeket a többieknek, tehát a felekezetieknek képtelen biztosítani saját iskolafenntartójuk részéről, mert az állami alkalmazottak hadipótléka az összes adózók fillérjeiből tevődik össze, ezért az iskolafenntartó helyi adózók külön már nem sújthatok. Etikai szempontból is, csak az állam kötelezhető ilyen természetű terhek viselésére. Legújabb és igen érzékeny veszteséget okozó sérelem, mondjuk röviden — az O. T. B. A. sérelem. A népjóléti intézmények az állam szociális gondozásának gyümölcsei, gyönyörű eszmék valósulnak meg bennük, de nincsen rózsa tövis nélkül, s ezeket a töviseket természetesen éppen nekünk, felekezeti tanítóknak kell éreznünk a közigazgatási tisztviselőkkel együtt. Az O. T. I.-ból maga a törvény
