Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - Grieszhaber Endre Henrik: Dunántúli Bajtársak!
8 désével vallom és hangosan hirdetem, hogy mint evangélikus tanító lelkipásztor is vagyok. Lelkipásztora annak a kisded seregnek, melyből egykoron az én kis gyülekezetemnek, valamint egész egyházamnak nagy nyája lészen. Az én munkám min den csűrés-csavarás ellenére is lelkipásztori tevékenység, mert én az iskolában a katedrán keresztül ugyanazt a munkát végzem, mint az én áldott jó lelkipásztorom: Schlitt Gyula dr. minden alkalommal a szószéken. És ugyanez áll fordítva: minden lelkipásztor ugyancsak tanítója is annak a gyülekezetnek a szószéken keresztül! Tehát lelkipásztorok és tanítók vagyunk egy személyben, akár akarjuk, akár nem akarjuk ezt az igazságot elismerni! A lelkész és a tanító tehát egymás mellé tartozik, szorosan egymás mellé, elválaszthatatlanul,, mint a sziámi ikrek. És ha mi, magyar evangélikus tanítók, éppen a zsinattal kapcsolatban bizonyos jogigényekkel lépünk fel, nem szabad bennünket félreérteni, nem kell mindjárt megijedni, nem szabad mindjárt azt gondolni, hogy mi az egyház berkeiben nagyzási hóbortból grasz- szálni akarunk! Ettől óvjon a jó Isten. Szándékaink nemesek, őszinték és tiszták. Megmondjuk őszintén: Mi éppen azért kívánunk az egyház különféle ágazataiban nagyobb képviseltetést, hogy ezekben a folyton fokozódó válságos időkben lelkésztestvéreinket hathatósabban támogathassuk egyházépítő munkásságában. Hogy megoszthassuk lelkésztestvéreinkkel azt az óriási felelősséget, mely állandóan fokozottabb mértékben nehezedik a vállaikra és sokszor lehetetlenné, semmissé teszi legjobb szándékaikat. Ennek a harmonikus együttmunkálkodásnak a lehetősége adva van azokban az érzelmekben, melyek ma állandóan mindkét testület részéről megnyilvánulnak. Boldog érzéssel olvassuk pl. az ,,Evangélikus Élet“ című egyházi lapban Görög Ernő nagyvelegi lelkésztestvérünknek, valamint nf. jelzéssel ellátott, ugyancsak lelkésztestvérnek olyan sorait, melyek fényes tanúbizonyságot tesznek a tanítósággal szemben megértésről, őszinte jóindulatról és testvéries érzésről! És ha végigmegyek egyházkerületünk legnagyobb egyházmegyéjén, a tolna-baranya-somogyi egyházmegyén, akkor felemelő érzéssel kell megállapítanom azt, hogy itten immáron évek óta állandóan egy olyan testvéri, szívélyes, őszinte jóviszony van lelkész és tanító között, mely a legjobb reményekkel kecsegtet. Igen fontos feladat vár e tekintetben úgy a lelkészi, mint pedig a tanítóegyesületekre. Mindegyiknek a maga keretében, a maga családjában ehhez a nagy gondolathoz elő kell készítenie a maga tagjait. Hogy úgy fejezzem ki magam: meg kell ehhez nevelnünk az embereket. Ha volna valamelyik lelkészegyesületben olyan lelkipásztor, aki hajlamos az iskolaszéki elnökséggel visszaélni, azt a lelkészegyesületben kell magának a lelkészi karnak jobb belátásra nevelni. És ha van közöttünk tanítók között olyan, aki lelkipásztora jóságával, elnéző szeretetével és jóindulatával visszaél, azt meg majd mi magunk között fogjuk a helyes irányba téríteni.
