Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 3. szám - Könyvismertetés
87 síik össze ezt a szöveget a Károlyi-féle fordítás szövegével. Egyes fejezetek magyarázata pedig tökéletesnek mondható: íme: ,(Keresztelő János napjaitól fogva mindmostanáig erőszakot szenved a Menny királysága. Gondolnunk kell arra, hogy Isten királyságának igéje János napjaitól fogva mennyi ellenállást váltott ki, János börtönben sínylődik, Jézus a keresztfához vezető úton jár. Az erősza- koskodók pedig, t. i. a hatalmasok és a nép vallásos életének a vezérei hitetlenségükkel elragadják, azaz elrabolják Isten királyságát, nem engedik az üdvre éheseket sem bejutni. Valóban, a Keresztelő joggal kérdezheti, elérkezett-e már Isten királysága? Hiszen üdvössége, ajándékozó dicsősége rejtve maradt, mivel a hitetlenek elnyomták. Jézus mélységes fájdalommal és megrázó panasszal emel vádat azok ellen, akik nem engednek utat Isten királysága megjelenésének.“ Fenti sorok is, de az egész mü tanúskodik arról, hogy annak írója nemcsak fogalmakat magyaráz meg, és hoz a történelem távlatából közvetlen közelünkbe, hanem az Úr lelki hangulatát, tépelődéseit, örömét, szomorúságát is érzékelteti. Mert ránk nem lehet közömbös, milyen körülmények között jutottak kifejezésre Jézus tanításai, avagy milyen hitbeli kényszerhatások vitték a népet Őhozzá. Érdekes a műnek az a fejezete, mely szerint Jézus szándékosan azért választotta Kapernaumot és vidékét megváltói munkájának a kezdetén működési teréül, mert tartania kellett Herodestől (aki Keresztelő Jánost is kivégeztette), és a Genezáret tavát áthajózva, bármikor semleges területre tehette lábát. Sajnos, a bővebb ismertetésre nincs helyünk. Buzdításul pedig hadd mondjam még el azt, hogy ennél a műnél megfelelőbb vezérkönyvet a vallástanításhoz keresve sem találhat az evangélikus tanító, mert feltárja előtte azokat a mélységeket, amelyekre az eredményes vallásos nevelésnél és vallási fogalmak megértésénél okvetlen szükségünk van. Méltán szolgálhat napi breviárium gyanánt annak tanulmányozása. Tudtommal a szerző a tanítótestvéreknek továbbra is kedvezményes áron (3’50 pengőért) adja művét. Krt. Búvár, Ez a szó hangzik most mindenütt a tudományos világban és a művelt közönség ajkán. Búvár, egy új folyóirat neve ez, olyan magyar folyóiraté, amelynek külföldi társai millió, meg millió példányban kötik le a földkerekség minden művelődni vágyó olvasójának figyelmét. Nemcsak új folyóirat ez, hanem egészen új folyóirattípus, az első nagy tudományos magazin a magyar sajtó történetében. Tudományos, mert tudósok írják és a tudományok időszerű kérdéseivel foglalkozik, de mindamellett magazin, mert iz- gatóan érdekes, páratlanul változatos és művészien szép minden száma. Lambrecht Kálmán szerkeszti a magyar értelmiség újszerű tudományos magazinját és a Franklin Társulat adja ki, az illusztrálásnak és a nyomtatásnak olyan tökéletességével, mint a maga nemében szintén úttörő másik nagy folyóiratát, a Tükör-t. A Tükör az irodalom, művészet, társadalmi- és sportélet körében csillogtatja meg a magyar tehetség kincseit, a Búvár pedig a természettudományok és a technika világát tárja az olvasó elé, vonzó és gyönyörköd