Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 9. szám - Az evangélikus népiskolai tanítás istentiszteleti természete
230 néznek (Jer, 5, 3). S tudjuk, hogy abszolút tökéletesség, e világon nincsen; még az angyalok is nem tökéletes tiszták Isten szemei előtt (Jób 15, 15), Mi emberek is a léleknek csak zsengéjét vettük (Róm. 8, 23) és csak rész szerint vagyon bennünk az esméret (1. Kor. 13„ 9). Mindazáltal törekednünk kell a tökéletességre, vagyis törekedjünk olyanokká lenni, amilyenekké lennünk kell Isten akarata szerint, hiszen maga Jézus szólít bennünket (Máté 5, 48). S Pál apostol is int bennünket, hogy ,,amiképpen vettétek mitőlünk, miként kelljen néktek járnotok és Istennek néktek kedveskednetek: abban naponként nevekedjetek“ (1. Thess. 4, 1). A tökéletesek bírják a jót (Péld. 28, 10), a legfőbb jó pedig: Isten országa, Istennel való szellemi élet- közösségünk, melynek alapján normálisan és harmonikusan alakul életünk minden egyéb körülménye. Midőn Pál apostol így szól: ,,Minden embert tegyünk tökéletessé a Krisztus Jézusban“ (Kol. 1, 28), akkor ezt a gondolatot evangélikus nevelő és tanító munkásságunk középponti gondolatává kelt tennünk. Hogy pedig ezt az intelmet s egyúttal felhatalmazást végrehajthassuk, szüksége van saját belső világunknak a Szentlélek erejére, kegyelmi működésének teljes közvetlenségére. Mi az érzékiség és szellemiség szerves összeforrottságában élő lények vagyunk, kik a Szentlélek működésének eszközei (ige és cselekvény) nélkül egyáltalában nem volnánk képesek szellemi tartalmakat felfognii és elsajátítani vagy másoknak tudomására adni s másokkal is elsajátíttatni. Lelkeknek egymással való érintkezésében a beszéd, a szó, az ige nélkülözhetetlen. És ahhoz, hogy „minden embert tegyünk tökéletessé a Krisztus Jézusban“, semmiképpen sem nélkülözhetjük Isten igéjét, melynek eredeti okmánya a Szentírás. Mégis van a Szentíráson kívül is ige, mely az emberek közösségében elevenen hat és. érvényesül, mint például az istentiszteleti igehirdetés vagy a keresztyén igazságról való minden személyes bizonyságtevés. Ez az elevenen ható ige tanítás alakjában is érvényesülhet. Azonban olyan tanítás mely minden élő ige végső forrásának és zsinórmértékének — a Szentírásnak — ellentmond, nem eleven ige, nem igehirdetés- Ahol pedig Isten igéjét nem hirdetik — mondja Luther az istentiszteletre vonatkozólag —, jobb volna, ha nem is énekelnének, sőt össze sem jönnének. Evangélikus tanítómunkánk istentiszteleti természete is attól függ, hogy mennyire és hogyan érvényesül benne a Szentíráson belüli és kívüli eleven ige, mennyire és milyen módon vagyunk személyes bizonyságtevői a lutheri keresztyénség igazságainak. A lutheri keresztyénségben minden hangsúly a hitre esik. Ennélfogva csak hívő ember lehet jó evangélikus tanító. Hogy milyen módon nyilvánul evangélikus tanítómunkánkban a lutheri keresztyénség igazságainak bizonyságtevése, attól függ, hogyan alakult ki önmagunkban az evangélikus vallási életszemlélet és hogyan látjuk meg az életünk valósága és lényünk ideálja közötti különbséget. Evangélikus vallási életszemléletünk rávezet bennünket annak a felismerésére, hogy evangélikus népiskolai- tanításunknak többnek kell lennie, mint csupán tanítástani, módszertani elvek vagy tantervi utasítások végrehajtásának s többnek kell lennie, mint egyes tani-
