Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 10. szám - Niederland Vilmos: A zsinat és a magyar evangélikus tanítóság
262 ben, hegy a zsinati bizottság részéről ugyanilyen méltányossággal találkozik elgondolásom s oly komoly fogadtatásban részesül, hogy megvalósulása biztosra vehető. Ha egy-két példával meg akarnám világítani az e javaslatok alapján előálló helyzetet, azt a következőkben tehetném. Például most az egyházkerületi Tanítóegyesület részéről az egyházkerületi közgyűlésnek 2—2 választott tagja van. E tervezet szerint például a dunántűli kerületben a tanítóságnak 6 képviselője lenne. (Egyik az elnök továbbá a 30 tag után minden 80 tagra eső — összesen 5 — tag.) A zsinatnak az eddigi 4 tanítótagja helyett ó tanító tag ja lenne. És így tovább. E pontok várnak megvitatásra és erős a hitem, hogy annyira megfontoltak az itt felsorolt kívánságok, hogy teljesítésük, esetleg néhol bővítésük is bizalommal várható egyházunk törvényhozó testületétől. A cél csak egy lehet: a bővülő keretek közt nagyobb hatáskörrel s az ezzel járó fokozottabb munkateljesítménnyel és felelősséggel építeni egyházunkat, szolgálni evangélikus magyar 'skola- ügyünket és ezzel egyházunk és hazánk boldogabb jövendőjét. Somogyi Béla, az Orsz. Ev. Tanítóegyesület elnöke. A zsinat és a magyar evangélikus tanítóság. Zsinati javaslatok. Hosszú, húsz évi vajúdás után, a magyarországi evang. egyház- egyetem végre jutott azon helyzetbe, hogy a rég kívánt zsinatot megtarthatja. Egyházalkotmányunk már több mint 40 éves múltra tekint visz- sza. Ezen 40 esztendő alatt, leszámítva a 4 évi nagy világégést, óriási léptekkel rohamos fejlődésnek indult minden. Megváltozott az idő, a műveltség, a kor, minden, az ember lénye, gondolkodása. Nem állhat meg semmi, ami a fejlődést hátráltatja, ami vagy aki a kor szellemével lépést nem tud tartani. Nem állhatnak meg az egyházalkotmány azon paragrafusai sem, amelyek a való élethez nem alkalmazkodnak, amelyek elévültek vagy a megváltozott életviszonyoknak nem felelnek meg. Magyarországi evangélikus egyházunk bölcs vezetősége belátta ezt, megtette a szükséges lépéseket s íme ma már csak egy hónap választ el bennünket a november 10-ikén megnyitandó zsinattól, amely hívatva lesz a magyar ev. tanítóságot — értékelve annak egyházépítő, a magyar szebb jövőt megalapozó munkáját, — magához ölelve, jog- és hatáskörét az egyházkormányzat minden egyes fokán kibővíteni, hogy a magyar ev. tanítóság lelke teljes ere-