Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 11. szám - Tállyai (Koller) István: Böhm Károly értéktana
316 meleg, víz, levegő stb. Ezek megfelelősége hozza létre az organizmusban az egészséget. A 2. csoportba a fiziológiai funkciók viszonya tartozik: az izom éhezik. A pszichiátria és a pedagógika ezen egészségre vezető eljárások módszeres alkalmazása s így technikai műveletek és az utilisztikus becslés alá tartoznak. Csak hasznos diszciplínák. A magasabb célt a teorétikus tudományok szabják meg és tűzik ki. Eddig az etikát tekintették annak pl. Herbart, pedig idővel nyilván az axiológia lesz az egésznek legmélyebb forrása, melyből a célt meríteni fogják. Minden funkciónak hasznossága végső fokon abból áll, amivel az Én szabadságának előmozdításához járul. A hasznossági sor végső pontja és célja: a szellem szabadsága. A hasznos nagysága abban a gyarapodásban nyilvánul, amelyet a segített ösztön a pótlék folytán nyer; terjedelmessége attól függ ösztön hiányát pótolja valami közvetlenül. Objektiv vonás még a fontosság. Szubjektív vonások: a sürgetősség (Dringlichkeit), alapját a hiányérzet erőfoka képezi; az élvezetesség, amely azonban a haszon megállapításánál alárendelt momentum. A jelzett objektiv vonások közt az elsőséget a fontosság illeti. Minden hasznossági viszony egyúttal károsságí viszony; ami egyik oldalon hasznos, ° pótlék számára kár. Meg kell ölni az állatot, elpusztítani a növényt, ha az ember élni akar. A hasznosság nem végső mérték, mert az ön- fenntartás maga nem értékes, hanem a tartalom, a minőség, ami benne megvalósul. A nemességi értékelésnél az Én, a természetes arisztokrata, független mindentől; ez a szabadsága. Nemes csak az intelligencia. Ezen jelzőt tehát csak arra viszi át, ami ővele rokon. Ma már az ember értékét nem a gyomra vagy izomereje szerint állapítjuk meg. Minél öntudatosabb valamely funkciónk, annál nagyobb nemességet tulajdonítunk neki. Az abszolút Énben a szabatosságon kívül a világosság is abszolút, ő lenézheti a fájdalmat — bár kínok közt vergődik —, elutasítja a hasznot, ha tönkre is megy a károsodás folytán. Az emberi cselekvés értékét azon magaslat határozza meg, amelyről az Én a világot nézi, az az élet- és világfelfogása. A filozófusban — Buddha, Jézus, Szókratész — látta az emberiség mindenkor azon ideált, amelyet maga előtt látott utánzásul. Az értékelési módok egymásra vissza nem vezethetők, mert az idealizmusból az élvet és a hasznot levezetni nem lehet. Amit értéktár gynak nevezünk, a mi alkotásunk. Ha pl. a költő a szavakba lelke értékességét nem öntötte bele, akkor verseiből nem is fogja azt sem ő maga, sem más kihüvelyezni. A tárgyba az alkotó viszi értékességét, azért nem csoda, ha a szemlélő benne meg is találja. Fel kell tehát mutatni azt a pontot, hol az értékadás és értékfelismerés összeesik. Itt lesz az ontológia és az axiológia közös gyökere. Erről szól tehát a két filozófiai ág közös metafizikája. A hasznossági viszony hiány és pótlék, cél és eszköz, ok és okozat. Az idealisztikus értékelés alapját az intuitiv felfogásban találjuk, A magunk képében az öntudatos Én képezi a súlypontot. A más tárgyak képeibe is azt helyezzük, amiből minden más megérthető, ami a legértékesebb, a lényegessége. (Folytatása következik.)
