Evangélikus Népiskola, 1933

1933 / 2. szám - Tapasztalataim a hamburgi munkaiskolákban

nak, hogy legtöbbje a szociáldemokrata párthoz tartozik, van elég, úgyhogy a vallásoktatás elég szép eredményeket mutat fel azoknál természetesen, akik vallásban oktatást igényelnek. Mindenesetre jellemző és előttünk érthetetlen, hogy Hamburgban a tanulóknak egy tekintélyes része minden vallásoktatás nélkül nő fel. Erkölcsi oktatás azonban minden osztályban és minden csoportban van, de szigorúan tilos ennek a keretében felekezeti kérdéseket feszegetni. Erre különben még visszatérek. A tanítás teljesen ingyenes. A tanulók összes könyveiket, iskolaszereiket az iskolától, ill. a várostól kapják.

Az iskolában szigorú munkamegosztás van; a Schulleiter csakis az iskola szellemi irányításával foglalkozik, az anyagiakkal egy másik tanító, az iskolagondnok (Schulverwalter) törődik. Ez rendeli meg a tanítótestület határozatai alapján a szükséges felszerelést, a tankönyveket és tanszert, gondozza a könyvtárt stb. Ezért két órával kevesebbet tanít hetenként. Egy másik tanító az iskolaépület felett őrködik, a szükséges javításokról, átalakításokról tesz jelentést a városi tanácsnak, ez is két órával kevesebbet tanít.

Minden iskolának van iskolaorvosa, aki nemcsak a szükséges szemvizsgálatot ejti meg, hanem a tanulók fogait is gondozza és évenként az intézet minden tanulóját legalább kétszer tüzetesen megvizsgálja és minden tanulóról törzskönyvet vezet.

Egy tanító a szülők egyesületét vezeti, ill. megszervezi azt. A Telemannschulenak, ahová csaknem kivétel nélkül proletár (ftiunkás) gyermekek járnak, 630 tanulója van, a körülbelül 300 szülő mind tagja — csak 6—8 kivételével — az Elternvereínigungnak. Ennek az egyesületnek alapszabályai vannak és tagjai havi 50 Pfennig tagdíjat fizetnek. Ezen tanulóotthonokat létesítenek, zongorát vagy más hangszereket vesznek, énekkart szerveznek, utazásokat készítenek elő stb. A háború után ezek a szülők felváltva találkoztak az iskolában és a gyerekek részére cipőt, ruhát készítettek, vagy azokat javították. A tanulóotthonokban az összes felszerelést a szülők csinálták szabad délutánokon, hiszen vannak köztük ácsok, asztalosok, bádogosok, kőfaragók stb., sőt a felszerelési tárgyakat és építőanyagot az állomástól az otthonba cipelték a hátukon, vagy ha lehetett, kézikocsival vitték oda. így a szülői egyesületeknek az egyes iskolákban műhelyeket is tartanak fenn, ahol gyerekeik részére, ill. az iskola részére javítják a felszerelési tárgyakat. Vannak iskolák, ahol írógépekkel dolgoznak, sőt kis nyomdát tartanak fenn és szülői újságot adnak ki.

Ebből látható, hogy ezekben az iskolákban az iskola és a szülői ház szoros nexusban van és tényleg kiegészítik egymást. Azok a szülők, kik otthon sokszor szűkén vannak, kik anyagi nehézségekkel küzdenek, szívesen meghoznak minden áldozatot, hogy az az iskola, melybe gyerekeik járnak, mindennel el legyen látva, amire gyerekeiknek szükségük van és hogy tagjai lehessenek azon közösségnek, mely magába foglalja a szülőket, tanítókat és gyerekeket.

Nem tagadható, hogy ez az állapot a tanítóságtól sok türelmet és lemondást kíván. Úgyszólván örökké proletárok között lenni, nappal a gyerekekkel, este a szülőkkel, nem könnyű dolog és nem mindenkinek való. Ehhez már Pestalozzí-féle lelkűiét kell, aki szintén egész életét a nyomorgók és szegények között töltötte. De viszont