Evangélikus Népiskola, 1933

1933 / 12. szám - Titkári jelentés

317

az emberhalászat nemes munkájára, mondván: „Ne félj, ezután embereket fogsz!“ De báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, vajgy a kormányt képviselő vitéz Simon Elemér főispán vagy dr. Thurner Mihály polgármester, épúgy a teológiai fakultást képviselő dr. Kiss Jenő s a kath. képviseletet megszólaltató dr. Pinezich István felsőházi tag, vagy Feichtinger Mátyás katholikus tanítóképzőintézeti igazgató és a többi szónok ünnepi megnyilatkozásai is mind országos érdeklődés központjába állították egy napra az evangélikus tanítói hivatást.

Az egyházmegyei tanítóegyesületek közt voltak olyanok, amelyek a súlyos anyagi nehézségek miatt nem tartottak közgyűlést, vagy a szokásos őszi és tavaszi gyűlés helyett csak egy gyűlést hívtak össze. Különösen a Dunántúlon volt ez így, ahol egy nagy, lélekébresztő munka indult meg az elmúlt évben. Dr. Kapi Béla püspök 8 tanítói körzeti konferenciát tartott az egyházkerület tanítósága számára, amelyeknek messze kiható befolyása, áldásos hatása volt a tanító lelki életére. Krug Lajos így ecsetelte ezt a hatást a soproni kerületi tanítógyűlésen: Az egyházkerület tanítósága soha nem érezte szívéhez oly közel főpásztorát, mint e konferenciákon. Hajtsuk meg ez ébresztő munka előtt országos tanítóegyesületünk elismerésének zászlaját is.

Anyagi helyzetünkkel külön pontban is foglalkozunk, azért itt csak néhány mozaikképet festek e kérdésről. E képek alaptónusa, hangulata és egész horizontja nagyon sötét. Az, hogy a terményfizetéses tanító búzáját dupla áron számítja be helyi javadalmába a pénzügyi kormány, olyan súlyos megítélés alá eső igazságtalanság, hogy egyenesen elszomorító. Megrendíti bennünk ez az elbánás az osztó igazság, pártatlan, minden részrehajláson felülálló, erkölcsi rendjének megingathatatlanságába vetett hitet. Ez a fizetéscsonkítás, amely a helyi terményjárandóság újraértékelése indokoltságát elismerő és kimondó rendeletnek az érvényességét egyenesen lábbal tiporja, valóságos arculcsapása annak az elvnek, illetve ténynek, hogy még e szerencsétlen csonkahazában is a maga sokszor csökkentett járandóságát minden egyes köztisztviselő csonkítatlanul kapja kézhez. Arculcsapása ez a megalázó helyzet köztisztviselői voltunknak is.

Amikor azt látjuk, hogy e hazában a védett birtok mellett sokkal nagyobb arányban egyoldalúan védett textilipar és többi adókedvezményekkel dédelgetett iparág nagyipari reprezentánsai, az egyoldalú, nemzeti éirtékeket magába szivattyúzó bankuralom hatalmasai és a még mindig nagyszámban közvagyont habzsoló és az állásnélküliséget tovább föltorlasztó álláshalmozók még mindig oly horribilis jövedelmeket vághatnak zsebre, akkor egyenesen szomorú helyzetkép az, hogy az egység kérdésének rendezésére nincs pénzforrás. Egyenesen szomorú az, hogy az állam kultúrmunkát már fizetésük felét elvesztett teményjavadalmas tanítóktól vagy ugyancsak a terményértéktelenség miatt hasonlóan katasztrofális helyzetbe került lelkészektől kíván lélekerősítő, valláserkölcsi és nemzetmentő