Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 11. szám - Vitéz Magyar János: Az illetékes körök figyelmébe
330 meg nem becsüléséért. Végső elkeseredésemben egy olyan vészkiáltást szeretnék hallatni, melyre felfigyel és jobb belátásra tér mindenki, akinek módjában van; súlyos helyzetünkön segítve, elhárítani a veszedelmet, mely nemzetünk jövőjét még a jelennél is gyászosabbá tehetné. Mert sarkígazság az, hogy az ifjúság a haza szebb jövőjének a letéteményese. S milyen az ifjúság? Amilyen a nevelője, a tanítója. Síró lélekkel kérdem, mit várunk attól a falusi magyar ifjúságtól, akit az a 6000 terményfizetéses és kántortanító nevel, akiknek a búza túlértékelése stb. folytán már évek óta, de különösen az idén, már személyenként 800—1000—1300 pengővel csökkent az amúgyis létminimumban megállapított törvényes fizetése, melyért még ingyen kán- torizální is köteles. Szabad jogállamban ilyen abszurdumnak éveken át léteznie? Nem a legnagyobb fokú elégületlenség magvait ültetgeti a felsőbbség a tanítói lelkekbe és ezeken keresztül az ifjúságba? Vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, mikor tárcáját átvette, bölcs előrelátással a legfontosabb és legsürgősebb művének tekintette, a tisztek fizetésének rendezését, mondván: nem engedhetem, hogy nélkülözzenek, hogy nyomorogjanak, mert ezeknek feltétlenül megbízható, hazafias érzületére az országnak minden körülmények között szüksége van. Tisztelettel kérdem: vájjon a 6000 terményfizetéses és kántori- záló tanító érzületérei nem-e még fokozottabb mértékben van szüksége a hazának? Hiszen ezek az iskolánkívüli ifjúsággal együtt év- ről-évre legalább negyedmillió zsenge magyar palántát nevelnek! „Nincs fedezet. Szüntessen be a kultuszminiszter úr két egyetemet s lesz“ — mondja a pénzügyminiszter. Mi folytathatnánk: eressze a Balaton vizébe a tihanyi halbiológia hüllőit, szüntesse be a csibor- patkoldát! És még sck más egyebet is mondhatnánk! S tökéletesen igaza van a pénzügyminiszter úrnak. Álmok világában él kultuszminiszterünk, aki dacára koldus, megcsonkított és kifosztott voltunknak: hat — alkot — gyarapít egyetemeket, Collegium Hungaricumokat, fogadalmi és más nevezetű templomokat, antik sírköveket vesz, fényes fedett uszodákat épít stb., stb., míndmegannyi boldogabb, gazdagabb jövőbe való szükségességet! De- hát mi kulturállam vagyunk, mondja őnagyméltósága! Azonban kérdem: méltó-e a kultuszminiszter úr által oly büszkén és sokat hangoztatott kulturállam mivoltjához az,hogy 6000 terményfizetéses tanítóját, ugyanennyi családfenntartót s mellette többezer ártatlan gyermeket éheztessen, rongyokba öltöztessen, jövőjükben tönkretegyen, mert a terményfizetéses tanítói fizetés mai átlaga a szó leggyalázatosabb értelemben nem jelent többet, mint éhbért. Illik-e, szabad-e ez elé az imént említett beruházásokat helyezni? Nemcsak hogy nem illik, de mindennél veszedelmesebb is! Mert sziklaszilárd hitem, hogy az a nemzedék, mely ezen végsőkig elkeserített tanító leikéből táplálkozva nevelkedik majd fel, nem az egyetemeknek és Collegium Hungaricumoknak lesznek növendékei, hanem a börtönök gyászos lakói. Sokan azt hangoztatják, hogy a kultuszminiszter úr az utolsó évtizedben többet alkotott, mint elődjei száz éven át. Igaz! De magas
