Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 5. szám - A szülők szerepe a tanító nevelési munkájában
145 munka egyszerűen kenyeret kereső fcglaikczás-e, avagy pedig élethivatás? Teszem ezt azért, mert e kérdést illetőleg a vélemények egyénenként és kcrcnként változnak. Teszem különösen azért is, mert az eziránti helyes megállapításom képezi egész munkámnak alapját s ebből bontakoznak ki összes további fejtegetéseim. Á tanító -munkájának általános vélemény szerint kettős a jellege: egyrészt tanít, másrészt nevel. Vannak egyesek, akik a tanítást tartják fontosabbnak és vannak, akik a nevelést. Vannak korok, mikor a nevelést helyezik a tanítás fölébe és viszont vannak időszakok, mikor a tanításban látják munkánk fontosabbik részét. Ezt illetőleg még ma is nagyon ingadozók a felfogások, sőt határozottan ellentmondó törekvéseket látunk, mikor tanítói munkálkodásunk számára irányt és utat jelölnek ki. Egyrészt fülünkbe harsogják: nevelni, nevelni; másrészt meg oly terhes tanítási anyaggal rakják meg tanóráinkat s ezt illetőleg oly eredményt várnak, hegy ezen eredménynek megvalósítása feltétlenül a nevelés rovására megy; az a hiedelem pedig nagyon is téves, hogy a tanítás nevel. Igaz, majd minden tantárgyba bele tudom kapcsolni az erkölcsöt előhívó nevelési tényezőket, de ez, bármily ügyesen csinálom, időt rabol és egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy az idő letelt és az előírt tanítási anyaggal nem végeztem. A nevelésnek az a sajátsága, hogy nem tűr időbeli korlátokat, az a szívnek, az érzéseknek a munkája, mely nem nézi az órát, hanem az elérendő célt és a gyermekek részéről történt srent megértést. Ilyenek után mái? igazán felvetődik a kérdés, melyik a fontosabb: a tanítás-e, avagy a nevelés? Protestáns felfogásunk szerint mind a kettő egyformán fontos, de csak akkor, ha mind a kettőt a kívánalmaknak megfelelőleg teljesíteni tudjuk. Ha nem, úgy a nevelés a fontosabb. Miért? Mert erkölcs nélkül a tudásnak nincs értéke, sőt képességet, ügyességet ad az erkölcsileg gyengébb egyéneknek a törvénybe vágó tettek elkövetésére és így a társadalmi életnek, a törvényes rendnek káros elemeivé avatja ifjúságunkat, melyet a jövő reményeinek szeretnénk látni és hinni. Az illetékes tényezők is felvetették már e kérdést s a szülői értekezleteknek a rendszeresítésével próbálják a nehéz kérdést a megoldás útjára terelni. Látják, kedves kartársaim, mily kényes és nehéz a mi munkánk és az ország jövendőjének szempontjából mily fontos. E tény meghatározza a tanítói tevékenységnek a fogalmát, mely szerint a mi munkánk nem kenyérkereset, hanem hivatás. Mi a hazának létérdekeit szolgáljuk, amit pénzzel megfizetni nem lehet. Ez minden tanító keblét töltse el büszkeséggel és emelje munkaerejét nehéz pályánkon, de ez jogossá teszi abbeli követelésünket is, hogy mindenki szavaiban, tettében tisztelettel viselkedjék velünk szemben. Említettem a szülői értekezleteket. E pontnál kapcsolódik munkám bevezetése tulajdonképeni feladatomba. A szülői értekezletei: akarják némikép pótolni munkánkban a nevelési jelleg vaisszasorítá- sával támadt hiányokat. Ezen értekezletek rendszere a szülőket akarja bevonni, mint nevelő tényezőket a tanítónak nemzetmegmentő munkájába. Mondhatná valaki: hisz ezt a szülők úgyis megteszik. Fájdalom, nagy csalódás. A gyermek előtt lejátszódó családi perpatvarok, egy-egy káromkodó kitörés az apa ajkáról, egy csapásra
