Evangélikus Népiskola, 1929
1929 / 11-12. szám - Tárca
330 gényeket ír a maga sajátos nyelvén. Témáit szinte kivétel nélkül a Balaton szolgáltatja. Ezt a munkásságát Óvári Ferenc dr. felsőházi tag elnöklete alatt működő Balatoni Szövetség azzal honorálja, hogy tíz kötetben kiadja Váth János regényeit és elbeszéléseit. — Szinte egy időben bontogatta szárnyait Váth János költészete a Balatoni Szövetség megalakulásával; ezt a közös emléket óhajtja egyben megörökíteni a Balatoni Szövetség Váth János műveinek a kiadásával, A művek legnagyobb része könyvalakban a harmadik kiadást érte meg, más része folyóiratok hasábjain látott napvilágot. Egyikét-másikát lefordították német, olasz, finn, lengyel és román nyelvre. Vannak olyanok, amelyekről az irodalomtörténet is megemlékezett. Két kötet ezer és ezer példányban forog a népkönyvtárak révén az olvasni szerető ifjúság kezén. Az új kiadás összefoglalva: 1600 oldalon, csinos kiállításban jelenik meg. Könyvárusi forgalomba nem kerül. Előfizetési ára 20 pengő lesz. Befizetésére a Balatoni Szövetség (Balatonfüred) 17.263. számú csekklapja szolgál. A szövetség bérmentve küldi meg a műveket az előfizetőknek. — Váth János bőségesen rászolgált arra, hogy műveit a Balaton hívei minél többen megszerezzék, (b. v.) Elegia az elorozott Fertő-taváról. Mottó: ..Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges (Deák Ferenc.) Abból az alkalomból, hogy a kies Balaton partján, Révfülöpön, az 1928. év nyarán megnyilt üdülőházunk fedele alatt, mindjárt a megnyitás évében, néhány kellemes hetet töltöttem, mint a Balaton régi rajongója, e becses lapok hasábjain igénytelen toliammal dithy- rarnbuszt zengedeztem a bűvös tóról és vidékéről, egyben pedig Teremtő jóságát hangoztattam, hogy ezt a fenségesen szép vizet nekünk, magyaroknak ajándékozta. Most elégiát írok a Balatonnak édes testvéréről, a szintén kedves Fertő tóról, amelynek nagyobb és értékesebb részét, minden igaz magyar mélységes fájdalmára, tudvalevőleg elorozta tőlünk a feneketlen kapzsiság. Fájdalmunkat növeli, hogy nem is az úgynevezett utódállamok egyikének, hanem a világháborúban velünk együtt küzdő ,,bajtársunknak“ osztották azt ki háborús zsákmányul. Szomorú és megdöbbentő, hogy az ,.osztrák sógor“ azt elfogadta; holott az étikai felfogás azt diktálta volna, hogy a koncot visszautasítsa. Dehát, ilyen a lénye! Hát a trianoni kegyetlen ítélet csúfosan megcsonkította a mi ezer éves szép hazánk földjét; az ,,Isten kalapja“ bokrétájának virágait
