Evangélikus Népiskola, 1929

1929 / 11-12. szám - Páter Jenő: Kesergő

S28

■seket és a feleleteket is! Figyeljétek meg, hogy ő tud-e különbséget fenni a kérdés hangja, meg a felelet hangja között! Ezután egy — már ismert — párbeszédet dramatizáltatok. PL: — Hol voltál, cicus- kám? — A kamrában, Iluskám. stb.

f) A kérdőmondat, mint az érzelem kifejezője és az illedelmes kérdés. Hol laktok ti, Géza? (—) Merre mész haza, édes kis fiam? (—) Melyik kérdés tetszett ezek közül nektek? (A második.] Miért? (Mert ez olyan kedves.) Kinek szoktunk ilyen kedves kérdést feltenni? (Annak, akit szeretünk.) Ezzel gondolatot adtam a gyermeknek arra, hogyan fejezheti ki érzéseit kérdés formában. Mindjárt használtam is a kérdésnék ezt a fajtáját. (Hogyan kérdezed meg — ha hazamész — a kis testvéredtől, hogy mit csinált délelőtt? (Mit csináltál ma délelőtt, édes Bandikám?)

Egyszer egy gyermeket láttam — mondom. Az udvaron játszott. Hallotta, hogy édesanyja szólt neki a konyhaajtóból, de azt nem értette meg, hogy mit mondott és így kérdezte meg: „Mi az?“ Illedelmes gyermek volt ez? (—) Te hogyan kérdezted volna meg? (Édes anyukám, mit tetszett mondani?)

III. Be gyakorlás. 1. Az illedelmes kérdés leírása. 2. Mit kérdezünk az utcán? 3. Az iskolában? 4. Melyik az a játék, amelyikben sokat kell kérdezni? (Eljátszás. Pl.: Ludas játék.)

Csendes foglalkozás. Találós kérdések a felelettel, párbeszédes formában. (Vagy: Arany J.: ,,Az Úr gondot visel“ című költeményének emlékezetből való leírása.)

Kesergő.

A mai életet formásító ,,én“ telve van önzéssel, telve van kapzsi- sággal. Ma az élet lüktetésében mindenki csak kapni szeretne, adni senkisem,

A szeretet letört darabja a mai életnek. Embersirások, a nyomor kiáltásai elvesznek a végtelen világűrben; ma csak a fizika ismer érzékeny felvevő készülékeket, de a sziveknek nincsen rádiójuk . . .

És ebben az énes világban itt állunk mi tanítók, a kinevetett idealizmusunkkal; mi, a kultúra kubikusai.

Csoda-e, ha elszaladnak mellettünk? Csoda-e, ha fontosabb a közvéleményben a Pestre érkezett száz hotelportás iránt felkelteni a figyelmet, mint azok iránt, akik a magyar jövendőt készítik elő?

Csoda-e, ha a tanító a maga tudásával, tapasztaltságával, életrevalóságával háttérbe szőrül olyanoktól, akikre az apákról maradt a vagyon, mint szamárra a fül, s arról lehet leginkább felismerni őket, hogy az örök sötétség a barátjuk? Ha pedig nem az örökség kavarja ki őket a társadalom krémjévé, akkor ügyes kofálkodással híztak gazdagra.

A kesergő töprengésben csak az a szomorú vigasztaló, hogy nemcsak velünk tanítókkal van ez így, hanem mindazokkal, akiknek foglalkozásukban valami köze van a lélek jóságsugarához.