Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 12. szám - Vegyes közlemények

3l0 igazgatói címmel tüntette ki. Szívből gratulálunk. Két olyan kar­társunkat ért ez a jól megérdemelt kitüntetés, akik arra minden tekintetben rászolgáltak és akiknek kitüntetése őszinte örömet vált ki összes ismerőseikből. Viseljék címüket sok jó egészséggel még számos éven át. — Ezt tiszta szívből kívánjuk. Ácsa ünnepe Pest v. m. legészakibb részén fekvő Ácsa község, Prónay Dezső báró, valamint Prónay György államtitkár patriarkás hazája. Ezen községben Prónay Dezső 1926-ik évben a saját telkén, ev. hívek közreműködésével épített szép új iskolát háromszobás tanítói lakással Község és egyházépítő nagy mun­káját ezzel még nem fejezte be, mert 1927-ik évben a tervbevett másik iskola építéséhez kiutalt 80,000.000 korona állami segélyt nem vette igénybe, hanem ő adott 81,000.000 koronát és az összes tégla- és mész-szügségletet, a többit pedig az ev. egyház hívei fedezték s így ismét az egyh. hívek közreműködésével felépíttette a másik igen szép és a kor követelményeinek megfelelő modern iskolát, háromszobás tanítói szép és kényelmes lakással. Ügy, hogy most Galga völgyén és messze vidéken nincs még egy község, amelyiknek szebb iskolái volnának, mint Ácsának. Prónay Dezső és az ev. egyh. hívei ezen anyagi áldozatait csak úgy koro­názhatta ilyen nagy siker, hogy Prónay Dezső tiszttartója, Fazakas István fáradhatatlan és önzetlen tevékenységét nemcsak ura bir­tokán, hanem úgy a község, mint az egyh. fejlesztésén is érvé­nyesíti Mint ilyet, a község lskossága nagyon tiszteli, szereti és szellemi vezérének tekinti és mindenben tanácsát kikéri és azt követi. A két iskolát is tulajdonképen Fazakas István dr. építette s a község lakossága még sokat remél és vár tőle, a község fejlesztése terén. F. hó 28-án lélekemelő ünnepéllyel avatták fel ezen már második iskolát Ácsán. Az ünnepély tolytatása volt a délelőtti ev. istentiszteletnek. Az ünnepélyen megjelent Prónay Dezső egyh. felügyelő és Prónay György államtitkár nemeslelkü és szivü nővére. Az esperesség megbízásából Chugyik Pál tan­ügyi esperes, aszódi lelkész, a községi elöljáróság, élén Magyar Béla agilis és tevekeny főjegyző, az egyh. elölj, élén Margócsi István helybeli nemesszivü lelkész, Fazakas István dr, Králik Jenő dr. és a község egész intelligenciája. Sok volt a község apraja-nagyja. Az ünnepélyt megnyitotta „E házban mennyei Atyánk“ kezdetű egyh ének. Majd nemzeliszinü szallagos fehérruhás lányka a tanulók nevében szavalt. Utána Szeverényí Samu tanító vezetése mellett az énekkar elénekelte a „Te benned bíztunk eleitől fogva“ XC. sz. zsoltárt. Ennek elhangzása után Chugyik Pál esperes hazafiasságtól lángoló, könnyeket fakasztó beszédje keretében megáldotta és a rendeltetésének adta át az új iskolát. Ismét fel­hangzott a hívek „Erős vár a mi Istenünk“ kezdetű éneke. Most Prónay Dezső megnyitotta a díszközgyűlést. Érces, hazafias és egyházát szerető szavai elhangzása után Margócsy István beszélt, majd Lajtos István közs. pénzt, kisgazda nagyon szép őszinte szavakkal mondott köszönetét a hívek nevében Prónay Dezsőnek

Next

/
Thumbnails
Contents