Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 9. szám - Tárca
266 mélyed a természeti szépségekben és imádva csodálja a Teremtő alkotó erejét. Azért az üdülni szándékozó dunántúli és nem dunántúli lakosoknak ma jóformán egyetlen témája: a Balaton! És ez természetes is; természetes nemcsak most, hanem az kellett, hogy legyen hazánk megcsonkítása előtt is, mert nem hiszem, hogy volna földrészünknek olyan vidéke, mely szépségben mérkőzhetnék a Balatonnal! Istentől megáldott szépségeit és gyógyító hatását költőink és íróink egész légiója dicsőitette. Említsem-e ezek közül Jókai Mórt és Kossuth Lajost, akik az ő ragyogó stílusukban valóságos apotézist zengtek a varázslatos tóról. Már régebben lantjára vette Kisfaludy Sándor, akinek örökszép balatoni regéi mindig rezgésbe hozzák a magyar lelket. A Balatonnak szerelmese volt jóformán minden magyar író Kisfaludy S. óta és szerelmese minden magyar festő is s amelynek természeti tüneményeiben olyan tudósok búvárkodtak, mint: Eötvös Lóránt, Hermann Ottó és Lóczy Lajos, A magyar tengernek romantikus szépségeit újabban „Utazás a Balaton körül" című munkájában ismertette Eötvös Károly és aki e jelentős munka után újra fel akarná fedezni e tavat: vizet hordana a Balatonba! Sokat járt utazók írják, hogy összejárták nemcsak hazánknak, hanem kontinensünknek is gyönyörű vidékeit, bámulták a Teremtő szép világát a felhőkön túlemelkedő hegyóriások szomszédságában ép úgy, mint az Alföld végtelen pusztáin, de a Balaton összehasonlíthatatlan Tempejére nem akadtak sehol! Lelke van e tájnak s a történelem. muzsikáját érzed a habok csobogásában, a szellő suttogásában és a falevelek reszketősében. Csókold meg gondolatban, magyar testvérem, ezt a vizet, mint én megcsókoltam azt, melyet aki idegen meglát, az is elbűvölve nézi. -— Én évek óta imádója vagyok a Balatonnak. Gyermekkori ábrándjaim netovábbja a Balaton volt! Midőn az iskolában a magyar föld szépségeiről, közelebbről pedig a Balaton gyönyörűséges tájairól hallottam tanáraimat beszélni, fogékony lelkem rajongva gondolt a balatonmelléki kúpokra, a tópart többi szépségeire s vágyva-vágyott azokat szemtől-szembe láthatni. De sokáig kellett várnom, míg a sors megengedte vágyaim teljesülését. Mikor megengedte, in voltam a földteke legboldogabb halandója! Kolumbusz Kristóf hajókosarában a matróz nem kiáltotta nagyobb hévvel „föld! ', mint aminővel én kiáltottam, íme: a Balaton! . . , Elragadtatásomban a szívverésem meg-megállt s a vér arcomba szökkent, nem tudtam: földi lény vagyok-e, — vagy az embernél több!? . . . Első látogatásom óta majd minden nyáron gyönyörködöm a fenséges tó színjátékában; gondolatban pedig télen-nyáron ott repes a lelkem. Amikor partján állok, első érzésem most is a természettel szemben a meghatott csodálat. „Itt hallgat a vágy ... Itt lelankadnak a lázadó perek, Parázsba hánynak lobbanó tüzek. És csak mint sáp- padt, remegő csillagot, Betakarják az ezüstös habok,“
