Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 9. szám - Egyesületi élet
263 séges, áhitatkeltő imája vezette be, mely után Lahmann György, Deáktéri iskolai igazgató, elnöki megnyitója következett. Az iskolaügy — mondja az elnök — minden igaz magyar tanítónak szíve ügye kell, hogy legyen, mivel a magyar feltámadás egyedül az iskolából indulhat ki. Ez a tény szent mandátumot, de egyúttal komoly elkötelezést is jelent a tanítóra nézve, hogy tökéletes munkát végezzen. Hogy csakugyan folyik ez az intenzív nemzetépítő munka, megmutatta a közelmúltban megtartott tanügyi kongresszus a maga gazdag eredményeivel. De egyenesen dicsőiti a magyar tanítót az a világraszóló győzelem, melyet a magyar erő az olimpiászon vívott ki magának és büszkeségünk az a férfias, nemes magyar gesztus is, mely- lyel a világbajnok Terstyánszky hősi hardját felajánlotta eltiport hazánk nagy barátjának. A magyar iskolának ebben az irányban kelltovábbhaladnia s a haza ügye biztosítva lesz. Miután a közgyűlés elhatározza, hogy az elhangzott magasszár- nyalású beszéd egész terjedelmében csatoltassék a jegyzőkönyvhöz, megragadja elnök az alkalmat arra, hogy a jelenlévő egyházi vezért, Raffay Sándor dr. püspököt, hivatalbalépésének tízéves fordulóján a tnítóság nevében hódolattal és lelkes szeretettel köszöntse. Amidőn Öméltósága az üdvözlést megköszöni, kijelenti, hogy a tanítóság ügye lelke szerint érdekli, hisz őmaga is tanító. A vezérszerepet nem kereste, de ha Isten így rendelkezett, igyekszik Isten kegyelmével megfelelni. Hangsúlyozza, hogy a közügy terén végzett ténykedését sokszor hibásan Ítélik meg. A tanítói kar is félreértette, pedig ha itt-ott mulaszásokra kellett rámutatnia, azt nem ridegségből, hanem abból a parancsoló szükségből tette, mely mindenben az egyház érdekeit helyezi előtérbe. Az iskolából ma hiányzik az evangélikus öntudat, pedig az iskolára a legkomolyabb hivatás vár a jövendő érdekében. Lelkek vannak a tanító kezébe téve s az a felelősség, mely kiformálásukat illetőleg a nevelőre ránehezedik, valóságos ítéletkérdés. Csodálkozik a főpásztor, hogy ilyen súlyos felelősség mellett egyáltalán vállalkozik valaki a tanítói hivatás betöltésére! Bizonyos az, hogy e felelősség alatt megállni csak isteni kegyelemmel lehet. A mai iskola szelleme nem szolgálja sem az egyházak, sem az állam valódi érdekeit, mert a bevezetett nivelláló rendszer csak átlagpolgárokat nevel. Teljes szabadságot követel szónok a pedagógusnak, mint amilyet az orvos élvez. Ha az utóbbinak szüksége van erre, mennyivel fontosabb e szabadság a lelkek formálója számára. Hadd vigye át a nevelő lelkének teljes tartalmát a gondjaira bizott embercsemetére s lelkiismerete és majdan Isten előtti számadásának tudatában végezze kötelességét. Foglalkozzék az iskola a gyermekekkel egyénileg s neveljen — kinek-kinek isteni adományai szerint — az egyikből atlétát, a másikból álmadozót, de formáljon egyéniségeket! S akkor a tanítói munka még értékesebb lesz, mely munka kenyérkereső pályának rossz ugyan, de hivatásnak — a legszebb, Mélységes hatást gyakoroltak e súlyos szavak a jelenlévőkre s a
