Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 9. szám - Kemény Péter: Geduly Henrik püspök Ur negyvenéves lelkészi jubileuma - Kemény Péter: Iskolaavatás
254 szívéből. Temeti kicsiny múltját, a kisvárosi életet, jó barátait, s a nehezen elhagyott szülői házat. Mindez már csak emlék, mindez már a múlté! Új harc előtt áll itt az idegenben, kinn a tanyán egyedül! Nemsckára együtt van a tanya népe. Felhangzik a buzgó ének, szívből, igazán. Hiszen az apró csemetéket nem kell az aggódó szülőknek a harmadik tanyára küldeni, itt van az iskola helyben. Boldog arccal imádkozik a lelkész. Egy bástyával erősödött az egyház. ,,Ime, az Úr meglátogatta az ő népét!“ Ima után beszédbe fog. Nincs szükség emelvényre, egy fejjel magaslik ki a nép közül. Hangja cseng, mégis lágy, mint az esti harangszó, simogató, szívhez szóló. Arcán a végtelen boldogság ragyog, amikor az. iskola áldásairól beszél. ,,Az iskola az egyház veteményes kertje!“ Mindenki boldog, csak a tanító szomorú. Egyszerre csak felemeli a fejét a szomorú ember is. Ismerős hang üti meg fülét! így csak az édesapa beszél fiához! A tanítói hivatás magasztossága, a gyermekszeretet, az egyházhüség, a nemes munka, mind-mind társai lesznek a küzdelemben. Nem lesz egyedül a kemény harcban. Ezek lesznek az ő legjobb barátai, fegyvertársaí, Az egyszerű nép ragaszkodó szeretete fogja pótolni az anyai szere- tetet, melyet oly nehezen nélkülöz, melytől olyan nehéz volt elválni. Könnyet morzsol szét szemében. Neki nem szabad gyengének lenni! Erős küzdelem vár rá. De nem lesz egyedül, érzi: ,,A tanító soha sincs egyedül, ha igazán, lélekben is tanító!“ Alakja kiegyenesedik. Érzi elhivatását, akaraterejét. Szívét melegség járja át. Lelkét már nem kínozzák a nyomasztó érzések. Kész a küzdelemre! Vége az avató ünnepélynek! Mindenki dolgára siet vissza, mert sürgős munkaidő van. Elköszönnek az űj tanítótól. Már nem szomorú, hi szén már nem idegen. Mintha csak régi ismerősökkel fogott volna kezet. Utoljára búcsúzik tőle a lelkész. Szeretné neki megköszönni jóságos, bátorító beszédét, de nem jön szó ajkára. Egy kézszorítás és a kocsi kifordul az udvarról. Ismét csendesség lett. Amikor az ember gondolkodik, nincs szüksége lármára, beszédre. Nincs már egyedül, együtt van gondolataival, tervezgetéseivel. A kopár, hatalmas udvar nyomban benépesül. Van már varázsütésre faiskola, méhes, rózsalugas, crgonabokor és a teremben fehér pad. íme egy beszéd, mely erősít, bátorít és paradicsommá varázsol egy kopár udvart és színessé tesz egy egész életet! Ez történt 1909-ben, amikor Geduly Henrik lelkész fölavatta a púpcshalom-tanyai iskolát. Kemény Péter.
