Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 1. szám - Miért van szükségünk minél előbb az üdülőházra?

Ha pedig azt akarjuk, hogy ne legyen adósságunk sokáig: a százalékról továbbra is lemondunk, tanítónapokat tartunk, szóval összefogva segítjük egymást és jó ügyeinket.

Bekövetkezik így aztán az az örvendetes állapot, hogy két ház hozza a jövedelmet állandóan nekünk, evangélikus tanítóknak. — Megjegyzem, a hévízi gyógyház nem 2—3 hónapban jövedelmezne, de egész éven át és így a hozama is nagyobb lenne, mint az üdülő- házé.

Számításom szerint az évi jövedelem elérhetné a 15.000 pengőt. Nem várhatunk többet, mert bevételünk csak a szobák használatából volna, személyenként és naponként 1 pengőt véve számításba, élelmezésen nem kívánnánk hasznot magunknak, hogy beteg kartársaink éreznék áldását jóléti intézményeinknek.

Ezeket elérve, szociális kérdéseket oldhatnánk meg. Segélyezhetnénk egyetemre járó, szorgalmas tanítógyermekeket, támogathatnánk önhibáján kívül anyagi bajba jutott kartársakat, jó tanulógyermekeket jutalmazhatnánk, temetési segélyt folyósíthatnánk, arra szorultakat ingyen helyezhetnénk el úgy az üdülőben, mint a gyógy- házban. Két-három tanítócsalád, mint gondnok, igazgató, állandó alkalmazást, ellátást kaphatna családostul két épületünkben.

Lapunkra is fény derülne. Esetleg havonta kétszer jelentethetnénk meg azt és fizethetnénk a szerkesztőt és az állandó munkatársakat.

Megszólaltathatnánk a tanítóírókat, akik most hallgatnak és előszedethetnénk a fiókból azokat az értékeket, melyeket már régen megírtak sokan, de pénz híjján őrzik kéziratukat. Tankönyveket írathatnánk! Tudnánk írni, még pedig jó, használható könyveket. Ez volna ám aztán a jó jövedelmi forrás! Szerintem ezt a könyvírást már most megkezdhetnénk, még pedig kétféle módon. Vagy bizottságra (tanítóírókra) bíznám az egyes tankönyvek megírását, vagy pályázatot írnék ki, tekintélyes pályadíjjal és a legjobb könyvet mi tanítók adnánk ki s a hasznot is mi tennénk zsebre. A Kapi—Papp- féle olvasókat alaposan átdolgoznánk a mai kor és tanterv kívánalmainak megfelelően és Franklinékkal kiadatnánk, az Olvasó-Tankönyvet pedig újra nem jelentetnénk meg. (Erről máskor bővebben.)

Ne higyje senki, hogy csak a fővárosi, a róm.-kath., református tanítók tudnak tankönyvet írni. Tudunk mi is, csak módot, lehetőséget adjanak hozzá. Újra is hangsúlyozom, próbáljuk meg! Az elnökséget, valamint a választmányt arra kérem, hogy a lehető legrövidebb időn belül legalább egy könyvvel tegyen kísérletet. A többi aztán jön magától.

Ezekkel a gondolatokkal, tervekkel foglalkozva lépek én az 1928. esztendőbe, arra kérve kedves kartársaimat, hogy cikkemre az észrevételeket megtenni, új gondolatokat adni, de különösen a közgyűléseink határozatait és a vállalt kötelezettségeket végrehajtani szíveskedjenek. Ha becsületesen, férfiasán járunk el, akkor a fent elmondottak hamarosan valóra válnak és akkor beszélhetünk boldogabb új esztendőről, mit, hogy a jó Isten megadjon nekünk, igaz szívvel kívánom minden kedves kartársamnak.