Evangélikus Népiskola, 1927

1927 / 10. szám - Néhány szó a beszéd- és értelemgyakorlat és a fogalmazás tanításáról az I., II., III. osztályban

154 olvasó- és tankönyvek bevezetését, annál is inkább, mert a kiadó Franklin-Társulat az evangélikus tanítók balatoni üdülőházára már az 1927/28. tanévre előlegképen is 5000 pengő részesedést juttat és a következő tanévekben is magas százalék fizetésére szerződésileg köte­lezi magát. Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kartársak! Feltárva a tankönyvügy minden lényeges részletét, szellemi és anyagi oldalát egyaránt meg­világítva, arra kérem az evang. népoktatásügy minden munkását, fon­tolja meg ki-ki az itt előadottakat és cselekedjen és határozzon olyan szellemben, hogy azzal úgy az evangélikus egyházunk és népoktatás­ügyünk, mint jóléti intézményeink erősödését, fejlődését egyaránt elő­segítse, Adja Isten, hogy úgy legyen! Néhány szó a beszéd- és értelemgyakor­lat és a fogalmazás tanításáról az I., II., III. osztályban. A múlt nyári gyűlésen a Kemenesalja! Tanítóegyesület is, mint többi társai, tárgysorozatában foglalkozott az új tantervvel. Eme sze­rény sorok írója lévén az előadó, azt az előterjesztést tette ismerte­tése záradékául, miszerint a kartársak közül ki-ki vállaljon egy-egy tárgyat, melyről az észrevételeit a következő nyári gyűlésen megtegye. Ez készséggel omeg is történt. Az alábbi sorok tehát az általam vállalt tárgyakról előadott refe- rádának rövid kivonatát foglalják magukban. Mikor a múlt évben az új tantervről értekeztem, egy kis mesével kezdtem: ,,Volt egyszer egy tisztes, becsületes társaság. Minden tagja régi, régi polgár. Egymást jól megértve, fértek meg egymás körében, Egy- szercsak vendégek érkeznek. A régi polgárok megtűrik maguk közt őket. De a vendégek csak nem távoznak el. Sőt mi több, a sacro egoismus elv lassanként a helyzet cégére. Végül átveszik a kommandót. Új szellemükben új rend alakul ki a társaságban, S még hozzá — horribile dictu — az új szellemben a régi társak is egészen megfiatalodnak és öröm tölti el a hajlékot.“ Mondanom sem kell, hogy a régi polgárok a mi régi megszokott tantárgyaink. A vendégek az új tárgyak: a beszég- és értelemgyakor­lat, fogalmazás, rajz, kézimunka, torna. Különösen az első kettő lett igen nagy legény. S ha a meséből kilépve, saját gyakorlatunkban szemléljük a dol­gokat, látjuk csak, mennyire így van ez. Mennyire mostoha gyerme­kek voltak ezek az új vendégek. Most pedig, mint a pünkösdi Szent­lélek, betöltik az egész házat. Épen ezért nehéz a beszéd- és értelemgyakorlatról és fogalma­zásról, így a többi tárgyaktól elszakítottan írni. Nem is lehet. Ha ezt tenném, ép ezzel dokumentálnám, hogy az új tantervnek csak a be­

Next

/
Thumbnails
Contents