Evangélikus Népiskola, 1927
1927 / 3. szám - Magyar nyelvoktatás az idegenajkú népiskolákban
37 mint az érlelő nap melegének, mely lassan, következetesen, fokozatosan, de annál biztosabban áthat, s érdekkörébe von ellenállhatatlanul mindeneket. Számolnunk kell ama körülményekkel, hogy minden nyelvtanulás nagyon nehéz mesterség, mert meglehetősen száraz s egymagában élettelen, különösen gyermekeknek az iskolában, mikor már nem játék, hanem komoly munka keretében történik az. De kétszeresen nehéz az olyan gyermekekre, kik egy árva magyar szót otthonról nem hoznak magukkal, hanem szüleik s családjuk részéről annál több beoltott ellenszenvet a magyar nyelv tanulása iránt. A cél, mely felé törekednünk kell, egy, de azon reális út, melyen elindulva, bár lassan, észrevétlenül, következetesen és biztosan ezen célhoz vezet, többféle. Tán minden iskolának, illetőleg községnek más és más, mert alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz és hangulathoz. Amikor a magas tanügyi kormány az elmúlt évben 62.800 számú rendeletével kiadta a kisebbségi iskolák tantervét, akkor tulajdonképen három olyan általános irányt jelölt meg, az a), b] és c) típusban, melyen haladva, hosszabb vagy rövidebb idő múlva, többé- kevésbé célhoz érhetünk. És épen az elérhető cél szempontjából kivánom most bonckés alá venni először is a három típus közötti szabad választást, azután pedig az egyes típusok összeállítását. Tapasztalatból tudjuk, hogy a különféle más választásnál is nem jobb a belátás, az értelem, hanem sok aprólékos mellékérdek, kicsí- nyeskedés a döntő erő s a főérdek maga háttérbe szorul. Itt is így történhetik és történik is nagyon sokszor. Vannak olyan nagyobb községeink, hol az iskola teljesen osztott, vagy legalább is több tanerős. Ezen kedvező elosztása az osztályoknak lehetővé teszi azt, hogy az alsó osztályokban a gyermekek annyira bevezettessenek a magyar nyelv ismeretébe, hogy a felsőbb osztályokban a tananyagot meg is tudják érteni s emészteni. Aztán vannak; községeink, ahol az iskola osztatlan, vagy részben osztott ugyan, de a lakosság vegyesnyelvű viszonyainál fogva a gyermekek a szülői házból, az utcáról, az óvodákból stb. hoznak magukkal olyan nyelvi készséget és szókincset, hogy az anyag helyes megválasztása után a siker biztos reménye kecsegtet. Az egyik esetben tehát az iskola osztottsága, az utóbbiban pedig a tanulók magyar nyelvismerete teljes garancia arra, hogy a teljesen magyar tannyelv, tehát az úgynevezett c) típus alkalmazható anélkül, hogy az az értelem rovására lenne. Ezek a helyek a viszonyok természeténél fogva szinte predesztinálva vannak arra, hogy megmagyarosodjanak. Hát nem volna bűn, ha ilyen helyeken a) vagy b) típust vezetnének be? Ez megállás, sőt visszafejlődés lenne! Pedig az eddige szabad választásnál ki garantálja azt, hogy ezen esetek itt-ott elő ne forduljanak? A választást az egyes típusok között tehát nem a laikus és rosszindulatú félrevezetett tömegre, hanem a szakember tanítóra és annak felettes hatóságára kell bízni. Bizonyára a tanító fogja legjobban érezni és tudni, hogy a helyi kölülmények figyelembevételével hány
