Evangélikus Népiskola, 1927
1927 / 3. szám - A maradiak
33 A maradiak A hogy Iris istennő papjai a titkok kétszeres pecsétjével lezárt szentségnek tekintették tudományukat és a világért sem avatták volna annak misztériumaiba azt a halandót, aki nem az ő kasztjukhoz tartozott (mert tekintélyüket, jövedelmüket, hatalmukat féltették a hasonlóan képzettektől) — époly beteges féltékenységgel akarják a maguk részére kisajáttítani a tudományt most is azok, akiket a hideg ráz attól a gondolattól, hogy a tanító is eljuthatna tudás dolgában odáig, ahol ők vannak, — vagy még túl is szárnyalhatná őket — és mi lenne akkor velők? Amit a tanítóságnak érdeműi kellene betudni, abban ők veszedelmet és sérelmet látnak. Ki hallott már olyant? Minek az A B C-hez magasabb képzettség? Azt csak eitanííhaíja a harangozó is! A tanító tudjon Írni, olvasni s egy kicsit számolni: az épen elég! A tudás csak elkapatná, kivetkőzíeíné alázatosságából s akkor a sátán sem bírna vele! Miféle bolond ideák fűtik ezeket a tanító lelkeket, mily csillapíthatatlan szomjúság emészti őket, miféle titkos erő űzi, kergeti őket, mi lehet az a kifürkészhetetlen, megfoghatatlan belső égés, mely tűzoszloppá lobban, ha akadályok merednek haladó ütjük elé!? Miért nem elégszik meg a tanító azzal a tndás- sal, amit a mai képzés mellett szerezhet, — miért kívánkozik a völgyek méiysébői az égbe törő hegyek tiszta levegőjébe? És mivel ezekre a kérdésekre a múltakon rágódó és elmaradt zsörtölődök kielégítő választ adni nem tudnak: veszedelmes felforgatókat látnak a tanítókban, akik nimbuszuktól fosztják meg őket! Mert ha ezek a tanítók megteszik azt a megbocsáthatatlan ostobaságot, hogy csakugyan nekiíekszenek a komoly tanulásnak (ami tekintve fanatizmusukat, még ki is telhetik belőlük) — akkor mi lesz majd velük, akik sokszor azt sem tudják, hogy miként jutottak diplomához? Mi lesz akkor, ha a falusi „mestert“ velük egyértékünek kell elismerniük, ha nem lesz már ezen a réven jogcímük ahhoz, hogy lebecsüljék, lesajnálják és csak afféle „minor gens“-nek tekintsék? A valóság tehát az, hogy a nagy ellenszenvnek és felháborodásnak mozgató rugója a meztelenre vetkőztetek, legrútabb önzés. Kenyerüket féltik és azért fújnak harci riadójukba, azért mozgósítják ellenünk a mezei hadakat, azért a nagy vihar — de csak pohárban! Nem tudunk komolyan megijedni tőle! Igazán nem szívesen, de tudomást kell vennünk azokról a kirohanásokról, melyeket ellenünk intéznek azok, akik nem akarnak okulni a közmondás tanulságán, hogy annak nincs igaza, aki haragszik. Kiemelünk egy példát a sok közül. A „Néptanítók'Lapja“ jubileumi számában dr. Neményi Imre azzal tüntet ki bennünket, hogy gúnyosan „néptanár“-oknak nevez bennünket, akik, a falu és pláne a tanya miliőjében elhelyezkedni nem tudnak és nagyrarendelí hivatásuk teljesítésére képtelenek lesznek. Kerüli
