Evangélikus Népiskola, 1927
1927 / 1. szám - Az evangélikus öntudat nevelése
12 Az evangélikus öntudat nevelése. Irta: Lipták Pál ev. tanító. A középkor babonás sötétségében egy szegény ágostonrendi szerzetes gyújtott világosságot, midőn a 95 tételt a wittembergi vártemplom ajtajára szögezte. E világosság fényénél föleszmélt Németország, majd fél Európa népe, észrevette tévelygését s a nap világossága: a Jézus Krisztus tanítása, az Evangyélium (szentírás) útmutatása után indult, hogy megszabaduljon lelki rabszolgaságából. Ez a reformáció kezdete. A reformáció elterjedése, a felvilágosodottságra való hatása ismeretes. A reformációt a találmányok egész sora követte. A felszabadúlt lélek Isten dicsőségére és az emberiség javára alkotott. Úgy volt az, mint az idők teljességében, Krisztus Urunk megjelenésekor, amidőn így sóhajtoztak az emberek: ,,Harmatozzatok, óh Egek. . .“ Úgy epekedett a jobbak lelke az újkor hajnalán egy Igaz Ember után, ki a testi-lelki nyomorban szenvedők táborát az igaz hitre és isteni kegyelemre megtanítsa, az ígéret földjére és az Evan- gyélíum tanítása szerint a mennyekbe vezető ösvényre vezesse. És eljött Urunkat hitben és alázatosságban híven követő nagy reformátorunk: Luther Márton dr. Mély tudását, erős hitét, buzgó vallásosságát, rettenthetetlen bátorságát nem rejtegette népe előtt; annak lobogó fénye bevilágította egész Európát s észrevették az utat keresők; észrevették a nyomorral, bűnnel, emberi gonoszsággal küzködő földi vándorok. Pár év alatt fél Európa követője lett. Protestáns, evangélikus országokban a tudomány, műveltség, jólét rohamosan emelkedett. Azon országok népe, melyekben a középkor tudatlansága uralkodott továbbra is, az inkvizíciót, a Szt. Bertalan-éjet, a pusztulást okozta. A mi nagy reformátorunk nem azért olvasta a szentírást, hogy abban ellenmondást találjon, — vagy azt megdöntse, mint a mai kor hitetlenjei teszik, hanem, hogy hitét erősítse. Luther a hitei és az isteni kegyelmet állítja a szentek jó cselekedetei helyett az üdvözülés alapjáúl, azért mondja Pál apostollal: ,,Az igazember hitből él." (Róm. I., 17. v.) Az Evangyélium meg azt mondja: ,,Ha annyi hitetek volna, mint a mustár ma (Isteni kegyelem és hit.) Később szomorú idők következtek őseinkre. Üldözték, kínozták, saúyargatták, bebörtönözték és világgá hajtották őket. Katholikus többségű országokban ezren és ezren vesztették szabadságukat, vagyonukat, életüket. És ők tűrtek, szenvedtek panasz nélkül. A legjobbakat gályarabságra ítélték s a gályarabok az Istent dicsőítették, hogy részeseivé tette őket Krisztus szenvedésének, ,,Azt bünteti, kit szeret“ énekelvén. Hitüket megtartották. A hit tette őket képesekké arra, hogy tenger szenvedésben szilárdan megállották, meg nem tántorodtak. Az a hit, hogy Isten örök, igazságos és jó, hogy nem kívánja a bűnös ember halálát, az a hit, hogy e szenvedések után egy jobb kor, egy dicsőbb élet, a megalázás után fel- magasztalás és az élet koronája vár azokra, kik hittek, kik hűek voltak mindhalálig.
